Koronavírus-járvány

Koronavírus - Ukrán orvoscsoport utazik Olaszországba

Etil-alkoholt is szállítanak.

2020.04.05 06:36MTI

Ukrán orvosok egy csoportja utazik szombaton Olaszországba, hogy segítsen a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, egyúttal tapasztalatokat cseréljen olasz kollégáival - olvasható az ukrán elnök hivatalos honlapján megjelentett közleményben.

A tervek szerint az orvosok két hetet töltenek Olaszországban - közölte Volodimir Zelenszkij elnök péntek esti videoüzenetében. Hangsúlyozta, hogy amíg Ukrajnában nem tetőzött a Covid-19 fertőzés elterjedése, felbecsülhetetlen tapasztalatokat szereznek az ukrán orvosok Olaszországban, és éppen akkor térnek majd haza, amikor a legnagyobb szükség lesz rájuk. Az ukrán fél gondoskodik az orvoscsoport bérezéséről és védőfelszereléséről, míg Olaszország szállás- és étkezési költségeiket állja. Ezenkívül az államfő bejelentette, hogy Ukrajna a jövő héten a tervek szerint Olaszországba etil-alkoholt is szállít, amelynek mennyiségét az ukrán piac igényeinek figyelembevételével határozzák majd meg.

Eközben Ukrajnában szombatra egy nap alatt öttel, 28-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 154 új esettel 1096-ra. A betegségből eddig 23-an gyógyultak fel az országban.

Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője egy péntek esti televíziós talk show-ban közölte, hogy beindult az országban is a laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztek sorozatgyártása, és már a jövő hét közepétől az egészségügy napi 2-7 ezer darab ilyen típusú tesztet kap. Eddig Ukrajna Kínából és Dél-Koreából importált PCR-teszteket, de a hazai olcsóbb, és éppen annyira megbízható lesz - jelentette ki.

Közben a kijevi főpolgármesteri hivatal egyik illetékese bejelentette, hogy hamarosan arcfelismerésre és testhőmérséklet mérésére is képes kamerákat szerelnek fel az ukrán főváros forgalmasabb pontjain. Jurij Nazarov, a hivatal informatikai osztályvezetője közölte, hogy 400 ilyen kamerát vásárolt Kijev vezetése, ami csaknem 65 millió hrivnyába, azaz több mint 800 millió forintba került. A kamerákat a tervek szerint április 17-25. között szerelik fel elsősorban szupermarketek, gyógyszertárak és más, sokak által látogatott helyeken. Az összegyűjtött információkat átadják a rendőrségnek és más rendfenntartó szerveknek. Az intézkedésnek ugyanis részben az is a célja, hogy kiszűrjék az önelszigetelés szabályainak megszegőit - mondta el a tisztségviselő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.