Koronavírus-járvány
Munka nélkül maradt légiutas-kísérők segítenek a szükségkórházakban Nagy-Britanniában
A brit egészségügyi szolgálat, az NHS által kialakított 4000 ágyas Nightingale (fülemüle) szükségkórházakhoz a leállított légitársaság légiutas kísérői jelentkeztek személyzetnek.
2020.04.01 02:30ma.huA brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) önkénteseihez csatlakoztak Nagy-Britannia két legnagyobb légitársaságának légiutas-kísérői, hogy segítsék egy hamarosan elkészülő, négyezer férőhelyes, London közelében kialakított kórház munkáját a koronavírussal fertőzött betegek ellátásában.
Mivel a Virgin Atlantic és az EasyJet az összes, vagy szinte az összes járatát törölte a világjárvány miatt, elsősorban az ő alkalmazottaik dolgoznak majd a "frontvonalban". A légiutas-kísérők elsősegély-nyújtási, és újjáélesztési tréningen is részt vettek már a kiképzésük alatt.
A londoni ExCel konferencia- és kiállítóközpont területén alig néhány nap alatt kialakított Nightingale Hospital nevet kapott intézmény várhatóan szerdán fogja fogadni az első betegeket.
A The London Evening Standard című napilap az NHS-re hivatkozva közölte, hogy a légiutas-kísérők fizetésüket továbbra is a légitársaságtól kapják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06