Járvány

Egy harmadik embernél is kimutatták a koronavírus-fertőzést Horvátországban

A férfi a szicíliai Palermóban dolgozott, jelenleg a fiumei kórházban van karanténban.

2020.02.26 19:02MTI

Újabb esetben, egy harmadik embernél is kimutatták a koronavírus jelenlétét Horvátországban - közölte a helyi sajtó szerdán.

A férfi a szicíliai Palermóban dolgozott, jelenleg a fiumei kórházban van karanténban.

Az első beteg, akiről kedden adott hírt a kormány, egy 26 éves férfi, aki egy hete Milánóban járt. Ikertestvéréről szerdán derült ki, hogy elkapta a vírust. Mindketten a zágrábi fertőző betegségek klinikáján vannak karanténban, tüneteik enyhék.

Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb délutáni ülése után elmondta: eddig 87 koronavírus-tesztnek lett negatív eredménye. Nyolc esetben még várják az eredményeket, köztük az első fertőzött barátnőjéét is, akinél megismételték a vizsgálatot.

Szigorú ellenőrzés alatt tartanak további 64 embert. Ők otthoni megfigyelés alatt vannak, és naponta kétszer kell jelentkezniük a járványügyi szolgálat munkatársainál.

A válságstáb tagjai - Drazen Bosnjakovic horvát belügyminiszter vezetésével - naponta kétszer üléseznek, majd sajtótájékoztatót tartanak a legfrissebb fejleményekről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.