Koronavírus
Törökország átmenetileg lezárta Iránnal közös határát a betegség terjedése miatt
Az intézkedés a teljes szárazföldi közlekedésre, tehát a vasútra is vonatkozik.
2020.02.23 15:59MTITörökország elővigyázatosságból lezárta Iránnal közös három szárazföldi határátkelőhelyét vasárnap, miután az új típusú koronavírus a napokban a szomszédos országban is megjelent, és több halálos áldozatot követelt - jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter.
Az intézkedés, amely a teljes szárazföldi közlekedésre, tehát a vasútra is vonatkozik, helyi idő szerint 17 órakor (közép-európai idő szerint 15 órakor) lépett életbe. Hozzátette: a rendelkezés egy negyedik helyszínre, az Azerbajdzsánhoz tartozó Nahicseván exklávéval közös dilucui határállomásra is vonatkozik.
Koca sajtótájékoztatóján egyúttal jelezte: Ankara arról is döntött, hogy helyi idő szerint 20 óra után (közép-európai idő szerint 18 óra után) a törökországi repülőterek ideiglenesen egyetlen, Iránból érkező légi járatot sem fogadnak. Mindazonáltal Törökországból továbbra is indulnak gépek Iránba - tette hozzá.
A tárcavezető vasárnap arról számolt be, hogy Iránban eddig 43 ember fertőződött meg a vírussal, közülük nyolcan életüket vesztették. A miniszter ezért hangsúlyozta: a járvány iráni jelenléte fenyegetést jelent Törökország számára.
Az új koronavírussal kapcsolatos első halálesetekről szerdán adtak hírt az iráni hatóságok.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06