Állatvédelem
Puszta kezével fojtotta meg a lakott területre merészkedő prérifarkast, miután megpróbálta a kétéves gyermekét elmarni
Az apát hősként kezelik, pedig csak azt tette, amit tudott.
2020.01.21 13:23ma.huFigyelmeztetést adott ki a minap az USA-ban található New Hampshire állam Kensington-i rendőrsége, hogy prérifarkasok kószálnak a településen, mindenki legyen nagyon óvatos.
Nem csoda, hiszen nem sokkal előtte egy férfi puszta kézzel fojtott meg egy állatot, aki a városban kószálva elragadta kisfiát.
A helyeik hősként ünneplik az apát, hogy képes volt csupasz kezével megölni az állatot, hogy megmentse a gyermekét.
Történt ugyanis, hogy Ian O'Reilly hétfő reggel feleségével és három gyermekével sétált, amikor az állat kifutott az erdőből, és megragadta kétéves fiának a kabátját. A férfiban azonnal felébredt a védelmező erő, megrúgta az állatott, majd puszta kézzel megfojtotta - mondta Scott Cain rendőrfőnök.
Az apa azt mondta a helyi televíziónak, hogy ösztönösen reagált és az adrenalin, ami elárasztotta, tette lehetővé, hogy az állatot a földre szorítsa, majd 10 perc birkózás után végül megfojtsa.
"Elmenekülni nem tudtunk, azonnal cselekednem kellett. Szerencsére sikerült a karomat a nyaka köré tekernem" - mondta a férfi, akit így is megharapott az állat a karján és a mellkasán, amire veszettsége elleni oltást is kapott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06