Iráni-amerikai viszály

Ferenc pápa azt üzente a Közel-Kelet népeinek, hogy ne féljenek

Arab nyelven mondta el beszédét a Közel-Keleten élőknek idei első vatikáni audienciáján szerdán Ferenc pápa.

2020.01.08 15:41MTI

Az élet legszomorúbb, legaggasztóbb pillanataiban, a próbatételek idején nem szabad félni, bátornak kell lenni - üzente arab nyelven elmondott beszédében a Közel-Keleten élőknek idei első vatikáni audienciáján szerdán Ferenc pápa.

Az Irakból, Libanonból, Szíriából és a Közel-Keletről pápai meghallgatásra érkezett hívőket Ferenc pápa külön üdvözölte a vatikáni audienciateremben elmondott beszédében.

"Nem szabad félnünk! Bátornak kell lenni! Ahogyan Szent Pál tette, mivel Isten mindig őrködik felettünk, közel áll hozzánk" - jelentette ki a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa áldását adta a jelen levő iraki, szíriai és libanoni zarándokokra. Megjegyezte, Isten mindig óvja őket a "gonosztól".

Ferenc pápa beszédében Pál apostolnak a Közel-Keletről Rómába tartó útját idézte fel a Földközi-tengeren keresztül, emlékeztetve, hogy a hajótörött apostol Málta partjaira vetődött, ahol a sziget lakosai segítettek neki. "A máltaiak már akkor is rendes emberek, befogadók voltak" - jelentette ki Ferenc pápa.

Azt kérte, a mai emberiség is fogadja be a jelenkori történelem sodrásának hajótörötteit, akik hasonlóképpen partjainkra érkeznek. "Ez ment meg a közöny és az embertelenség fagyosságától" - mondta Ferenc pápa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.