Belpolitika

Megalakult a koszovói parlament

Majdnem két hónappal az előrehozott választások után megalakult csütörtökön a koszovói parlament, házelnöknek az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) képviselőjét, Glauk Konjufcát választották meg.

2019.12.26 17:30MTI

A parlament öt alelnöke közül az egyik a szerb kisebbség soraiból került ki.

Az ülés - amelyen a képviselők letették esküjüket - koalíciós megállapodás nélkül kezdődött meg, és a házelnök megválasztása után sem lehet tudni, hogy meglesz-e bármelyik pártnak is a kormányalakításhoz szükséges többsége.

Az alkotmány értelmében az államfő most felkéri a legtöbb mandátumot szerzett párt vezetőjét a kormányalakításra. A megbízott politikusnak 15 napja lesz arra, hogy bemutassa kormányát, és azt a képviselőház el is fogadja. Amennyiben nem sikerül, az államfő mást bíz meg kormányalakítással. Utóbbi jelölt sikertelensége esetén pedig ismét előrehozott választást kell kiírni.

Az október 6-i voksolást az Albin Kurti vezette eddigi ellenzéki, ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg, és a 120 tagú törvényhozásban 29 helyet szerzett. A második helyen pedig az eddig szintén ellenzéki, Isa Mustafa vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) végzett 28 mandátummal.

A két párt már az előzetes eredmények ismertetése után megkezdte a koalíciós tárgyalásokat, megállapodás azonban azóta sem született. Mindkét fél azt szeretné, hogy az övé legyen a köztársasági elnöki szék miután 2021-ben lejár Hashim Thaci államfő megbízatási ideje.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.