India
Belehalt sérüléseibe az indiai nő, akit megerőszakoltak, majd a bírósági tárgyalás előtt fegyújtottak támadói
Belehalt égési sérüléseibe Indiában egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett, emiatt feljelentést tett, majd miközben a bírósági tárgyalásra tartott, támadói felgyújtották.
2019.12.07 10:30MTIAz eset az északi Uttar Prades szövetségi állam Unnao körzetében történt. A 23 éves nő még márciusban feljelentést tett azzal a váddal, hogy két férfi tavaly december 12-én megerőszakolta, miközben fegyvert fogott rá. A két gyanúsítottat őrizetbe vették, eljárás indult ellenük, és bíróság elé állították, de a múlt héten óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket.
A nő éppen az egyik bírósági tárgyalásra tartott csütörtökön, amikor, még mielőtt vonatra szállt volna, öt férfi - köztük a nemi erőszakkal vádoltak - megtámadta: megverték, megszúrták, majd leöntötték kerozinnal, és felgyújtották.
A helyi média értesülése szerint az áldozat testfelületének 95 százaléka megégett, de még így is képes volt egy kilométert gyalogolni, és maga hívni a rendőrséget. Egy újdelhi kórházba szállították, de pénteken leállt a szíve, és nem tudták újraéleszteni. Az öt férfit letartóztatták.
Indiában az utóbbi két hétben ez volt a második nagyon súlyos és országos felháborodást kiváltó nemi erőszak. A déli Haidarábád államban a rendőrség a múlt héten őrizetbe vett négy férfit, mert a gyanú szerint november 27-én megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 27 éves nőt. Őt is úgy gyilkolták meg, hogy felgyújtották. A rendőrség csütörtök éjjel az elkövetők jelenlétében rekonstruálni akarta a bűncselekményt annak helyszínén. A gyanúsítottak megpróbálták elvenni a rendőrök fegyverét és elszökni, de lelőtték őket.
Indiában nagyon magas a nemi erőszakok száma. A 2017-es a legutóbbi év, amelyből vannak statisztikai adatok: akkor több mint 33 ezer nemi erőszak miatt tettek panaszt hivatalosan, ebből 4200 Uttar Pradesben történt, ahol a legsúlyosabb a helyzet az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06