Németország

Megválasztották új vezetőiket a német szociáldemokraták

Megválasztották a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új vezetőit pénteken Berlinben a párt tisztújító kongresszusán.

2019.12.06 15:14MTI

A több mint 150 éve működő SPD történetében először nem egy elnök, hanem két társelnök vezeti a pártot.

A tisztségekre Saskia Esken szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőt és Norbert Walter-Borjans volt észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminisztert választották meg. Az ellenjelölt nélküli választás formális volt, csupán megerősítette a tagság körében rendezett elnökjelölő szavazás eredményét.

Saskia Eskent a kongresszusi küldöttek 75,9 százalékának támogatásával, Norbert Walter-Borjanst 89,2 százalékos támogatottsággal választották meg társelnöknek.

Duójuk az Angela Merkel kancellár kormányában való szociáldemokrata részvétel bírálóiként nyerte el a tagság támogatását. Azonban az elnökjelölő pártszavazás után csökkentették bírálatuk hevességét, és nem sürgették többé, hogy a tisztújító kongresszuson döntsenek a kormánykoalíció felbontásáról.

Saskia Esken kongresszusi beszédében kiemelte, hogy továbbra is "szkeptikusan" viszonyul a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és bajor testvérpártjával, a Keresztényszociális Unióval (CSU) folytatott kormányzáshoz, de úgy véli, tárgyalni kell a koalíciós pártokkal és "reális esélyt kell adni a folytatásra".

Konkrét követelésként azt fogalmazta meg, hogy az SPD törekvéseként az előző - szintén nagykoalíciós, CDU/CSU-SPD összetételű - kormány idején bevezetett általánosan kötelező minimálbért a jelenlegi óránkénti 9,19 euróról ( forint) 12 euróra kell emelni.

Norbert Walter-Borjans a koalíciós pártokkal folytatandó tárgyalások további témáiról elmondta: az eddiginél nagyobb erővel kell törekedni az éghajlatváltozás megfékezésére, ezért újra kell tárgyalni a kormány szeptemberben kidolgozott klímavédelmi csomagját.

Arról is szólt, hogy az SPD-nek ismét határozott baloldali politikát kell folytatnia, a társadalmi és "újraelosztási igazságosság" párjává kell válnia. Ezért a koalíciós partnerekkel tárgyalni kell adózási kérdésekről, és el kell érni, hogy a kormány a költségvetési egyensúly megőrzése, illetve az úgynevezett alkotmányos adósságfék szabály betartása helyett az állami beruházások ösztönzésére kell törekedjék, és a húszas éveket "az állami beruházások évtizedévé" kell tennie.

Az 1863-ban alapított SPD-nek - a legrégebbi német pártnak és a világ első szociáldemokrata pártjának - azért égető a kormányzati részvétel kérdése, mert 2002 óta nem nyertek Bundestag-választást, és az azóta a CDU/CSU kisebbik partnereként kormányon eltöltött évek - a 2005-2009-es, a 2013-2017-es és a 2017 őszi Bundestag-választással kezdődött ciklus - egyre inkább megtépázták választói támogatottságukat.

Így az SPD, amely a 2002-es Bundestag-választáson még a szavazatok 38,5 százalékával végzett az első helyen, a legutóbbi felmérések szerint a szavazatok csupán 13-14 százalékára számíthatna, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.