Állatkínzás

Bezárják a horrorlabort Németországban

Jövő március 1-jén már nem fog üzemelni az állatkínzó központ.

2019.11.19 16:36ma.hu

Októberben sokkoló videót szivárogtattak ki állatvédők egy Hamburg közelében található laboratóriumról, ahol a zárt ajtók mögött kisállatokat vetnek alá barbár kísérleteknek. A felháborodás hatására most úgy tűnik, véget érhetnek a tesztek.

Bár a legtöbb nyugati országban törvény írja elő a kísérleti állatok szenvedésének minimalizálását, a felvétel alapján ez nem igazán sikerült az LTP-nek – a cég eddig kisebb pénzbírságokkal megúszta a dolgot, annak ellenére, hogy az állatvédő szervezetek folyamatosan tiltakoztak.

A noizz.hu szerint úgy tűnik, 2020 február 29-én bezárhatják az intézményt – legalább is a Cruelty Free nevű szervezet oldalán is ez olvasható, ők pedig a német médiára hivatkoznak. A csoport felajánlotta segítségét a kísérleti állatok elhelyezésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.