Terrorizmus

Ankara az Egyesült Államokba küldi a határon rekedt amerikai dzsihadistát

Megkezdődött a szükséges eljárás annak érdekében, hogy Törökország az Egyesült Államokba küldje azt az amerikai állampolgárságú dzsihadistát, aki kitoloncolása során a török-görög határon rekedt.

2019.11.14 12:37MTI

Ankara hétfő reggel a 39 éves jordániai származású férfit akarta elsőként kitoloncolni az Iszlám Állam terrorszervezet fogva tartott külföldi harcosai közül, de a görög hatóságok a kasztanieszi határátkelőhelytől visszafordították, és emiatt a határsávban, a senki földjén rekedt.

A török belügyi tárca csütörtökön azt állította, hogy a terroristát - aki a sajtó szerint Muhammad Darwis Bassam névre hallgat - saját kérésére toloncolták ki harmadik országba.

A hatóságok hétfőn kezdték meg a fogva tartott külföldi dzsihadisták hazaküldését. Süleyman Soylu török belügyminiszter korábban azt közölte, hogy jelenleg az Iszlám Állam mintegy 1200 külföldi szélsőségese raboskodik Törökországban.

A török hadsereg az október 9-én indított északkelet-szíriai offenzíva során ezenfelül elfogott 287 további dzsihadistát, valamint hozzátartozóikat és támogatóikat, akik a harcokat kihasználva szöktek meg a kurdok által felügyelt börtönökből.

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden leszögezte: Ankarát nem érdekli, hogy a kitoloncolt dzsihadistákat visszafogadják-e.

"Az, hogy ottmaradt-e a határon vagy sem, minket már nem nagyon foglalkoztat, mi továbbra is küldeni fogjuk őket" - fogalmazott a török államfő.

A török belügyminisztérium csütörtöki bejelentésére egy nappal azután került sor, hogy Erdogan Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.