Baleset

Újabb szívszorító részletek a szlovákiai buszbalesetről

A halálos áldozatok száma 12, 20 sérültet pedig kórházba szállítottak.

2019.11.14 08:07ma.hu
hirdetés

 Tizenkét halálos áldozatot szedett Szlovákia történetének egyik legsúlyosabb közúti balesete szerda délután Nyitra mellett. Egy autóbusz és egy teherautó ütközött össze, az áldozatok között négy gyermek is van. A tragédia miatt pénteken nemzeti gyásznapot hirdethetnek Szlovákiában.

Megrázta az országot a szerdai tragikus baleset. Egy Nyitra és Aranyosmarót között menetrend szerint közlekedő, javarészt iskolásokat szállító autóbusz, és egy kavicsot szállító teherautó karambolozott a 65-ös főúton, délután egy óra tájban. A teherkocsi a baleset előtt szemtanúk elmondása szerint megbillent, majd a busz oldalának hajtott, emiatt a busz az árokba, a teherautó pedig az útra borult - tudósította az InfoRádiótól Kiss Balázs Pozsonyból.

A helyszínre érkező Denisa Saková belügyminiszter elmondása szerint a kamion valószínűleg túlterhelt volt. A Markíza kereskedelmi televízió esti híradójának nyilatkozó közlekedésbiztonsági szakember ezt a feltételezést egyértelműen nem tudta alátámasztani, mert a baleset körülményeinek kivizsgálásához több idő szükséges. Jozef Minár mentőszolgálati szóvivő szerint meglehetősen komplikált bevetésről volt szó, mivel a baleset következtében többen kiestek az autóbuszból és kutatni kellett utánuk.

Az áldozatok számáról folyamatosan más információk érkeztek, estére azonban biztossá vált, hogy a halálos áldozatok száma 12, 20 sérültet pedig kórházba szállítottak. A légi mentők két helikopterét is riasztották. A nyitrai helikopter egy 15 éves fiút szállított az érsekújvári kórházba súlyos fejsérüléssel, zavart tudatállapotban. A besztercebányai légi mentők pedig egy 61 éves sérültet szállítottak a besztercebányai kórházba. Ő is fejsérülést szenvedett.

Összesen 63 tűzoltó vett részt a mentésben, folyamatosan érkeztek a helyszínre. A baleset súlyosságáról tanúskodik, hogy az autósok, akik szemtanúi voltak a balesetnek, eleinte segítettek a sérültek mentésében.

A tűzoltóknak este hat órakor sikerült a kerekeire állítani a balesetet szenvedett buszt. A mentőszolgálatok attól tartottak, hogy a jármű alatt újabb áldozatokra lelnek majd, végül ez a félelmük nem igazolódott be.

A tragikus balesethez legközelebb eső településen, Gímesen krízisközpontot hoztak létre, ahová 30 pszichológus és lelkészek is érkeztek, hogy lelki támaszt nyújtsanak a sokkos állapotba került hozzátartozóknak. Az oktatásügyi miniszter csütörtökön a balesetben érintett középiskolás diákok iskoláiba is ellátogat, hogy támogatást nyújtson az osztálytársaknak és a pedagógusoknak.

Peter Pellegrini kormányfő megszakította ciprusi munkalátogatását, és a késő esti órákban a baleset helyszínére érkezett. A tragédia miatt csütörtökön rendkívüli kormányülést tartanak, pénteken pedig várhatóan nemzeti gyász lesz az országban. A 2009-ben történt garamszécsi buszbaleset után Szlovákia második legtöbb áldozatot követelő közlekedési balesete a szerdai tragédia.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.