Hadsereg
Mark Milley: 500-600 amerikai katona marad Szíriában
Hogy harcoljanak az Iszlám Állam ellen.
2019.11.10 19:51MTIMintegy 500-600 amerikai katona marad Szíriában, hogy harcoljon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen - jelentette ki Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője vasárnap az ABC televízióban.
A tábornok a televízió Ez a hét című vasárnapi heti politikai vitaműsorában leszögezte: a létszámnövelésre azért van szükség, mert muszáj "nyomást gyakorolni" az Iszlám Államnak még a térségben lévő dzsihadistáira. "Ha ezt nem tennénk, akkor a terrorszervezet ismét megerősödhetne" - fogalmazott.
Mark Milley a műsorvezető kérdésére nem kívánta pontosítani, hogy hány amerikai katona lesz a térségben. Mint mondta: a csapatok létszámáról még nincs végleges döntés, egyelőre folyik a szíriai helyzet értékelése.
Szavaiból nem derült ki az sem, hogy a mintegy 500 vagy - ahogyan fogalmazott - "talán 600" fős létszámba beszámít-e a dél-szíriai Al-Tanfban állomásozó mintegy 200 amerikai katona, vagy ezen kívül növelik-e a csapatlétszámot.
Donald Trump amerikai elnök október végén hagyta jóvá a Szíriában tartózkodó amerikai csapatok létszámának növelését annak érdekében, hogy biztosítsák a kelet-szíriai olajmezők védelmét. Trump akkor felvetette azt is, hogy amerikai olajvállalatok vehetnék át a jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd haderő ellenőrzése alatt álló lelőhelyek üzemeltetését. A Pentagon szóvivője, Jonathan Hoffman csütörtökön azt jelentette be, hogy az északkelet-szíriai olajmezőkből származó bevételeket az SDF kapja, nem az Egyesült Államok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06