Romániai elnökválasztás

Kelemen Hunor: minden szavazásra jogosult romániai magyar állampolgár vegyen részt a választáson!

Mert ez a közösség erejét is bizonyítja.

2019.11.10 12:54MTI

Minden szavazásra jogosult romániai magyar állampolgár vegyen részt a választáson, mert ez a közösség erejét is bizonyítja - hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje, miután vasárnap délelőtt a székelyföldi Csíkkarcfalván leadta szavazatát.

Az RMDSZ elnöke a közösségi oldalán közölt videóüzenetben megjegyezte: "magas a részvétel, mi sem lehetünk kevesebben, mint máskor".

A politikus elmondta: egy erős magyar képviseletre szavazott.

"Arra szavaztam, hogy a mi közösségünket ne lehessen megkerülni. Minden magyar szavazat a magyar közösséget erősíti. Hiszek abban hogy ez az ország jobbá tehető. Mi is egy jobb országot szeretnék. És hiszek abban, hogy a kölcsönös tiszteletre és a bizalomra építve a holnapi nap jobb lesz, mint a tegnapi volt" - fogalmazott videoüzenetében az RMDSZ elnöke.

A politikus szavazás utáni nyilatkozatát az RMDSZ hírszolgálata is idézte. Ebben Kelemen Hunor arról beszélt, hogy a vasárnapi romániai elnökválasztás nemcsak a jelöltekről szól, hanem a közösségről is.

"Minden egyes szavazat számít ahhoz, hogy a következő években is az érdekeinket tudjuk képviselni" - figyelmeztetett a politikus.

Az elnökválasztáson a román állampolgárok nemcsak a lakcímük szerinti választókörben, hanem az ország bármelyik településén leadhatják voksukat. A szavazás helyi idő szerint 21 (magyar idő szerint 20) órakor ér véget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.