Diplomácia

Jogerős a Human Rights Watch helyi igazgatójának kiutasítása Izraelből

Omar Shakir azzal vádolta meg az izraeli hatóságokat, hogy kiutasításával az emberi jogi szervezet elnémítását próbálják elérni.

2019.11.05 13:01MTI

A legfelsőbb bíróság jóváhagyta Omar Shakirnak, a Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi emberi jogi szervezet izraeli és palesztin területekért felelős helyi igazgatójának kiutasítását - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja kedden.

Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság döntése szerint a belügyminiszter nem követett el hibát, amikor elutasította az amerikai Omar Shakir tartózkodási engedélyének meghosszabbítását arra hivatkozva, hogy támogatja az Izrael elleni bojkottmozgalmat.

Shakir azzal vádolta meg az izraeli hatóságokat, hogy kiutasításával az emberi jogi szervezet elnémítását próbálják elérni. A döntés nyomán két héten belül el kell hagynia Izraelt - értesült a katonai rádió. Az ügyében döntő egyik bíró, Neal Hendel viszont azt hangsúlyozta, hogy csakis Shakirt, nem a HRW-t érinti a kiutasítás, amelyet az általa a BDS nevű bojkottmozgalomban végzett rendszeres, hosszan tartó és széleskörű tevékenysége okozott.

A HRW korábban bejelentette, hogy nem támogatja a BDS-t, tevékenysége kizárólag az 1967-ben megszállt, Jordániától elfoglalt területekre vonatkozik, vagyis nem támogatja az Izrael elleni bojkottot

"Mindenkinek tudnia kell, hogy ha Izrael Állam ellen dolgozik, akkor nem engedjük, hogy itt éljen és működjön" - üdvözölte a határozatot Arije Deri belügyminiszter.

A legfelsőbb bíróság szeptemberben tárgyalta Shakir kiutasításának ügyét, miután a jeruzsálemi kerületi bíróság elutasította fellebbezését kiutasítása ellen, és ezért két héten belül el kellett volna hagynia az országot, ha nem él az utolsó fellebbezési lehetőséggel.

A 2016 óta Izraelben élő, amerikai állampolgár Omar Shakir tartózkodási engedélyét azért vonták be tavaly májusban, mert a hatóságok szerint támogatja az Izrael elleni BDS bojkottmozgalmat.

Shakir tartózkodási engedélyét Arije Deri belügyminiszter vonta vissza "Izrael-ellenes tevékenységre" hivatkozva. Deri a stratégiai ügyek minisztériuma által elfogadott irányelv alapján döntött, amely szerint kiutasítható az, aki - mint azt Shakir a Twitteren tette - "gyakran továbbadja és megosztja a Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) elnevezésű Izrael-ellenes mozgalom üzeneteit".

Jeruzsálemben 2017-ben törvényt fogadtak el, amely megtiltotta a belépést az országba minden olyan külföldinek, aki tudatosan, nyilvánosan felhívást intéz Izrael bojkottálására, de ezt most először alkalmazták olyannal szemben, aki már az országban tartózkodik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.