Katalán válság

Utcai tiltakozások zajlanak Barcelonában a királyi család látogatása ellen

A királyellenes akciók hétfőn is folytatódtak a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) nevű függetlenségpárti radikális mozgalom felhívására.

2019.11.05 00:25MTI

Utcai tiltakozásokat tartottak Barcelonában a királyi család látogatása ellen. Az uralkodó egy hétfői díjátadóra érkezett a katalán fővárosba a családjával.

Már vasárnap este több százan tüntettek a hotel közelében, ahol VI. Fülöp megszállt feleségével és két lányával. A békés tüntetők függetlenségi zászlókkal és áthúzott koronát ábrázoló transzparensekkel jelentek meg, sokan edényekkel csörömpölve fejezték ki nemtetszésüket a királyi család érkezése miatt.

A helyi hatóságok már korábban lezárták a környéket, kordont vontak az épület köré, és fokozták a rendőri jelenlétet. Ugyanígy tettek a barcelonai kongresszusi palotánál is, ahol a Girona Hercegnője Díjat adja át az uralkodó 35 év alatti, a kultúra, az oktatás, a tudomány és az üzleti élet területén kiemelkedő fiatal tehetségeknek.

A királyellenes akciók hétfőn is folytatódtak a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) nevű függetlenségpárti radikális mozgalom felhívására, amely több közterületen kihelyezett molinón hirdeti, hogy a spanyol királyt nem látják szívesen Katalóniában.

VI. Fülöp először látogatott Katalóniába azóta, hogy három hete a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés bűncselekményében bűnösnek találta és 9-13 év közötti börtönbüntetésekre ítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt a két évvel ezelőtt alkotmányellenesen megrendezett függetlenségi népszavazás miatt.

"A király jelenléte kampányesemény" - érvelt a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) függetlenségi párt a látogatás ellen, és a helyi választási bizottságtól kért állásfoglalást, valamint a díjátadó elhalasztását.

A választási bizottság elutasította a beadványt, arra hivatkozva, hogy az uralkodónak nincs politikai hovatartozása, az eseménynek pedig nincs politikai tartalma.

A spanyol király elleni megmozdulások azóta ismétlődnek Katalóniában, hogy 2017 októberében televíziós beszédében ítélte el az alkotmányellenes népszavazást, és kifejtette, hogy a katalán kormány "tudatosan és szándékosan" megsértette a törvényeket, aláásta a harmóniát és az együttélést a katalán társadalomban.

Az akkori, Carles Puigdemont vezette függetlenségpárti kormány szerint a király ezzel csalódást okozott a katalánoknak, akik emiatt nem tekintik uralkodójuknak és nem látják szívesen VI. Fülöpöt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.