Halottak napja

Ferenc pápa egy római katakombában mutatott be misét

Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombákban bemutatott misén halottak napján.

2019.11.02 18:42MTI
hirdetés

"Egykor a keresztényeknek el kellett bújniuk (..), hogy eltemessék halottaikat. A történelemnek egy szomorú fejezete volt, amelynek most sincsen vége" - jelentette ki az egyházfő. Úgy vélte, a hitüket a katakombákban gyakorló egykori keresztények sorsa azokét idézi, akik keresztényként hasonlóképpen élnek ma is a világ több országában.

Hangsúlyozta: "ma is sok katakomba létezik (...), ma több keresztényt üldöznek mint a (keresztényüldözés) első évszázadaiban".

Ferenc pápa hozzátette, hogy a világ számos országában "kereszténynek lenni tilos és bűncselekmény".

A halottak napi misét az egyházfő Róma egyik legrégebbi és legismertebb katakombájában mutatta be. Az egyik föld alatti kápolnában tartott szertartáson kevesen tudtak csak részt venni. Ferenc pápa rögtönzött homíliájában elmondta, hogy életében most először járt az ókori keresztények föld alatti temetkezési helyén.

A Vatikánba visszatérve Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában imádkozott az itt eltemetett pápák nyughelyénél.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.