Gyász

A Vajdaságban több településen is megemlékeztek a mártírhalált halt aradi vértanúkról

'Ahősök példát mutatnak, azt láthatjuk, hogy a szabadságért áldozatokat kell hozni.'

2019.10.06 15:33MTI
hirdetés

A magyarság megmaradásának az a titka, hogy "a sok pusztítás, vész után nemzetünk mindig felül tudott kerekedni mindenen" - hangsúlyozta Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke vasárnap Eleméren, Kiss Ernő altábornagy szülővárosában, ahol a 170 évvel ezelőtt mártírhalált halt aradi vértanúkra emlékeztek.

Hajnal Jenő megfogalmazása szerint gyakran hallani, hogy fogy a nemzet, hogy elfogy a délvidéki magyarság, de még mindig vannak elegen, akik kitartanak, és bíznak a megmaradásban.

A napokban több vajdasági településen is megemlékeztek az aradi vértanúkról. Adán 2011-ben állítottak emlékművet Damjanich Jánosnak. Fenyvesi Zoltán, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke a helyszínen a Pannon RTV beszámolója szerint kiemelte: az aradi események jelentősége az, "hogy meg kell, hogy béküljünk néha egymással". "Vannak ellentéteink, az ellentéteken felül kell emelkedni, és éppen Arad példája az, amikor lehet felemelkedni eseményeken" - fogalmazott. Elhangzott, a hősök példát mutatnak, azt láthatjuk, hogy a szabadságért áldozatokat kell hozni.

Zomborban megkoszorúzták Schweidel József mellszobrát, amelyet 2017-ben állítottak a honvéd vezérőrnagy szülővárosában. Zentán pedig Batthyány Lajos emléktáblájának tisztelegtek az emlékezők. Lázár Vilmos Nagybecskereken született, emlékét 2005 óta a Nagybecskereki Székesegyházban emléktábla őrzi, azóta minden évben koszorúzással és hangversennyel emlékeznek a magyar forradalom hőseire.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.