Egyház

Pénzügyi visszaélés miatt öt személy ellen indult nyomozás a Vatikánban

A nyomozás kiterjed a szentszéki államtitkárság két másik vezetőjére és egy beosztottjukra is.

2019.10.03 02:30MTI

Pénzügyi visszaélés miatt öt személy ellen indult nyomozás a Vatikánban - értesült az olasz sajtó, amely szerint a vatikáni központi bank szerepét betöltő pénzügyi információs felügyelet (Aif) vezetőjét is felfüggesztették állásából.

A vatikáni ügyészség által indított vizsgálat során kiderült, hogy nagy összegű pénzügyi csalásban a szálak a szentszéki államtitkárságig érnek. A L'Espresso című hetilap információi szerint a vizsgált öt személy között van Maurizio Carlino atya, aki júliustól a legmagasabb vatikáni hivatal, a szentszéki államtitkárság információs és dokumentációs irodáját vezette, valamint Tommaso Di Ruzza, az Aif igazgatója. A nyomozás kiterjed a szentszéki államtitkárság két másik vezetőjére és egy beosztottjukra is.

A vatikáni ügyészség rendelkezése szerint ezentúl ezek a személyek csak engedéllyel léphetnek be a Vatikán területére. A Vatikánban élő Maurizio Carlino mozgását is korlátozták a pápai állam területén.

A szentszéki sajtóközpont korábbi szűkszavú bejelentése szerint az érintett irodákban a vatikáni biztonsági szolgálat és a svájci gárda dokumentumokat és informatikai eszközöket foglalt le.

Az olasz sajtó úgy tudja, a vizsgálatot az IOR vatikáni bank és a pápai állam revizorszolgálata jelzései alapján indították. A vatikáni pénzügyeket évek óta követő L'Espresso azt írta: a pénzügyi visszaélések milliós befektetésekre vonatkoznak, egyebek között a londoni ingatlapiacon. Ezen kívül szabálytalanságokat észleltek az úgynevezett Péter-fillérekhez kötött vatikáni bankszámlán is, amelyre a világ minden részéből a Vatikánba küldött adományok érkeznek.

Az Aif-ot még XVI. Benedek állította fel 2010-ben a vatikáni pénzügyek átláthatóságának, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elkerülésének az érdekében.





A Vatikán különböző pénzügyi hivatalainak vezetői ellen számos belső vatikáni vizsgálat indult az úgynevezett Vatileaks-botrány 2012-es kirobbanása óta, amely már több egyházi és világi vezető elbocsátásához vezetett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.