Az előzetes feszültség ellenére
Estig viszonylagos nyugalomban zajlottak az előrehozott választások Izraelben
A részvétel a 2015-ösnél alacsonyabb, de az idén áprilisinál magasabb volt.
2019.09.17 20:10MTIViszonylagos nyugalomban zajlottak estig az előrehozott választások kedden Izraelben, a részvétel a 2015-ösnél alacsonyabb, de az idén áprilisinál magasabb volt a tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna jelentése szerint.
Délután hatig a jogosultak 53,5 százaléka adta el voksát, ami 1,5 százalékkal magasabb az április 9-i választásokon ugyaneddig az időpontig megjelentek számánál, de több mint egy százalékkal alatta marad a 2015-ös részvételnek.
A helyi választási szokások szerint a baloldali szavazótábor általában korábban, már reggel szavaz, a jobboldali tábor pedig általában csak az utolsó órákban adja le voksát.
Az előzetes feszültség ellenére viszonylagos nyugalomban zajlott a voksolás, melyet soha nem figyeltek és ellenőriztek ennyien, kamerákkal is - mind a pártok, mind a központi választási bizottság felügyelői.
A pártok egész nap folyamatosan üzenetekkel bombázták az izraeli polgárokat, melyekben a kis pártok azért kértek segítséget, hogy bejussanak a kneszetbe, a nagyok pedig a jobboldali kormányzás megmentéséért, illetve ellenkezőleg, a Netanjahu-időszak lezárásáért.
A választási eredmények első, még csak exit poll felméréseken alapuló közlésére várni kell a szavazóhelyiségek este tíz órai zárásáig.
Azért kellett öt hónappal az áprilisi választások után ismét szavazóurnákhoz szólítani az izraelieket, mert a kormányalakításra felkért Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a meghatározott időtartamon belül nem sikerült kormányt alakítania, de nem adta vissza felhatalmazását Reuven Rivlin államelnöknek, hogy ő mást nevezhessen meg kormányfőjelöltnek, hanem megszavaztatta a kneszet feloszlatását, és új választások kiírását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06