Szerbia

A szélsőjobboldali tüntetők kísérlete ellenére zavartalanul zajlott a belgrádi Pride

Szélsőjobboldali tüntetők akarták megakadályozni a belgrádi melegfelvonulás vasárnapi megtartását, ám a rendőrség közbelépésének köszönhetően végül zavartalanul ért véget a belgrádi Pride.

2019.09.15 19:53MTI

A szélsőséges tüntetők már órákkal a tervezett büszkeségnapi felvonulás előtt eltorlaszolták a szerb főváros azon részeit, amelyeken az LMBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) tagjai akartak vonulni. A mintegy százötven tiltakozó a rendőrséggel is összetűzésbe került, mert a hatóságok igyekeztek őket eltávolítani a helyszínről. A tiltakozók közül többen is egyházi jelképekkel, keresztekkel vonultak ki. Öt tüntetőt előállítottak, a melegfelvonulás végül zavartalanul zajlott.

Az idei esemény mottója a "Nem mondok le róla!" volt, és azokra a családtagokra és barátokra utaltak vele, akik nem mondanak le meleg gyerekeikről, rokonaikról, barátaikról. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az elfogadásra. A rendezvényen elhangzott, hogy az LMBT-közösség azt szeretné, ha lehetővé válna a melegek bejegyzett élettársi kapcsolata, valamint lehetőségük lenne élni a mesterséges megtermékenyítés adta lehetőségekkel, és a személyi okmányokban a jövőben nem csak férfi és női nem szerepelne.

A tömeggel vonult Szerbia nyíltan leszbikus miniszterelnöke és partnere is. Ana Brnabic a balkáni térség vállaltan meleg kormányfője. A miniszterelnököt az utóbbi időben több bírálat is érte azért, mert mesterséges megtermékenyítés igénybe vételével partnerével közös gyermeke született, jóllehet ezt Szerbiában a törvény nem teszi lehetővé a leszbikus párok számára.

Sorrendben ez volt a hatodik belgrádi melegfelvonulás, amely zavartalanul zajlott. Korábban a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva többször is betiltották a rendezvényt, mert 2001-ben az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai, valamint futballszurkolók támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben. A felvonulás résztvevői közül többen megsebesültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok betiltották biztonsági megfontolásokból. A következő évben sikerült megtartani a menetet, de a szélsőséges támadások következtében mintegy 150-en megsebesültek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.