Katasztrófa
Újabb erdőtüzek pusztítanak Görögországban
A görög polgári védelem a második legmagasabb fokú riasztást adta ki.
2019.09.15 14:36MTIA nagy szárazság és az erős szél miatt újabb erdőtüzek keletkeztek Görögországban, a legjelentősebb Athéntól 60 kilométerrel nyugatra pusztít, több mint 160 tűzoltó próbálja megfékezni - közölték a hatóságok.
Már pénteken sok erdőtüzet jelentettek szerte az országból, az utóbbi 24 órában pedig 80-at.
A fővárostól nyugatra lévő tűz egy hegycsúcs közelében pusztít. A legközelebbi település Lutraki, de nem fenyegeti veszély. Egy kolostorból kellett kiköltöztetni 50 embert. A terepviszonyok nagyon nehezek a hegyen, nincs út, a tűzoltókat helikopterrel kellett odaszállítani.
Pénteken az Athéntól 45 kilométerre fekvő Saronida üdülőhelyen több tucat hétvégi házból kellett kimenekíteni a turistákat egy tűz miatt, de voltak tüzek a Peloponnészoszon, Krétán és Híosz szigeten is.
A görög polgári védelem a második legmagasabb fokú riasztást adta ki péntekre és a hétvégére az erdőtüzek miatt.
Tavaly júliusban az Athén környékén keletkezett erdőtüzek száznál több emberéletet követeltek.
A növényzet gyakorta amiatt kap lángra, mert az emberek - figyelmen kívül hagyva a biztonsági előírásokat - parázsló cigarettacsikkeket dobnak el, sütögetnek a szabadban, vagy kerti hulladékot égetnek a nyári hónapokban is, holott ilyenkor tűzgyújtási tilalom van érvényben Görögországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06