Ausztria
Megrongálták az Osztrák Szabadságpárt egyik kerületi irodáját Bécsben
Ismeretlen tettesek megrongálták az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) Bécs 15. kerületében, Rudolfsheim-Fünfhausban működő irodáját.
2019.09.11 00:30MTIAz épületet festékkel dobálták meg, az ablakokra "olyan szimbólumokat és jelszavakat festettek, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy az elkövetők baloldali szélsőségesek" - fogalmazott a párt bécsi tartományi titkára. Michael Stumpf elmondta, hogy a támadásról készült videófelvétel tanúsága szerint az elkövetők többen voltak, közülük kettőnek az arca felismerhető. Az irodát 2017-ben is megrongálták már.
Michael Stumpf aggasztónak nevezte a szinte naponta történő támadásokat. Emlékeztetett arra, hogy néhány nappal ezelőtt azt a bécsi éttermet rongálták meg, ahol másnap Herbert Kickl volt belügyminiszter, a párt frakcióvezetője tartott előadást. Sankt Pöltenben, az FPÖ alsó-ausztriai központjánál pedig augusztusban gyújtogatás történt.
Michael Stumpf hangsúlyozta, hogy a "szélsőbaloldali terror nem elfogadható". Az anyagi kár nem jelentős, a párt ennek ellenére feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06