Németország

Német lap: a Szkripal-ügyhöz hasonló konfliktustól tartanak Berlinben

A brit-orosz viszonyt megterhelő Szkripal-ügyhöz hasonló német-orosz konfliktus kialakulásától tartanak Berlinben a napokban egy csecsen férfi ellen elkövetett gyilkosság miatt.

2019.08.28 22:30MTI
hirdetés

A Der Tagesspiegel című berlini lap szerint biztonsági szervek körében úgy vélik, Németország konfliktusba kerülhet Oroszországgal, ha beigazolódik az a feltételezés, hogy valamely orosz hírszerző szolgálat adott megbízást a támadásra, amelynek áldozata egy georgiai állampolgárságú csecsen férfi.

A lap kiemelte, hogy a nyomozás ugyan még nem ért véget, de a hatóságok szerint legalábbis "nem valószínűtlen", hogy a múlt pénteken közterületen, nap közben elkövetett gyilkosság kapcsolatba hozható Moszkvával vagy a Moszkvához hű csecsen vezetéssel.

Az áldozat egy 40 éves férfi, aki az 1999-ben kezdődött második csecsen háborúban a szeparatisták oldalán harcolt. Hazájából 2005-ben elmenekült Georgiába. Az orosz hatóságok által terroristaként számon tartott és 2002 óta körözés alatt álló férfit 2009-ben méreggel próbálták megölni, 2015-ben pedig Tbilisziben megtámadták. Nyolc lövést adtak le rá, négy eltalálta. Felépülése után családjával elmenekült Georgiából, előbb Törökországon keresztül Ukrajnába, ahol csaknem egy évig bujkáltak, végül Németországba.

Menedékjogi kérelmét elutasították Németországban, a hatósági döntést megtámadta a bíróságon, az eljárás haláláig nem kezdődött el. A német hatóságok 2017-ben közveszélyes iszalmistaként sorolták be, az idén "a szélsőséges iszlamizmussal kapcsolatos" személyek közé sorolták át. A Der Tagesspiegel szerint olyan mecsetekbe járt, amelyeket kaukázusi származású iszlamisták is látogatnak.

Pénteken is éppen imára ment, amikor Berlin Moabit nevű negyedében egy parkban hátulról, két lövéssel kivégezték.

Feltételezett támadója kerékpárral közelítette meg, Glock 26 típusú, 9 milliméteres fegyvert használt hangtompítóval. A Der Tagelsspiegel szerint ez a fegyver igen elterjedt hírszerzési és biztonsági körökben. A 48 éves, orosz állampolgárságú férfi a nyomozás szerint a merénylet után a Spree folyó partján - a helyszíntől alig száz méterre - átöltözött, fegyverét, kerékpárját és parókáját a folyóba hajította, majd távozott.

A közelben fogták el, elegáns ruhát viselt, és egy elektromos rollerrel akarta elhagyni a környéket. Fiatalok figyeltek fel rá, amint tárgyait a folyóba dobja. A tárgyakat rendőrségi búvárok találták meg.

A feltételezett elkövető július végén kapott a schengeni övezet egészére érvényes vízumot a moszkvai német nagykövetségen. Az orosz fővárosból Párizsba utazott. Az egyelőre nem ismert, hogy pontosan miként utazott tovább Franciaországból Németországba. A merénylet előtt néhány nappal érkezett Berlinbe, és valószínűleg áldozatának megfigyelésével foglalkozott. Nagyobb összegű készpénzt, Moszkvába szóló repülőjegyet és paprikaport találtak nála. Az anyag nyomkövető kutyák félrevezetésére is alkalmas.

A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, egyelőre előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják. Kihallgatása eddig eredménytelen - írta a Der Tagesspiegel.

A többi között felidézték, hogy súlyos feszültség keletkezett a brit-orosz viszonyban, miután tavaly márciusban az angliai Salisbury városában novicsok típusú idegméreggel merényletet követtek el Szergej Szkripal orosz-brit kettősügynök és lánya ellen. A brit kormány az orosz katonai hírszerzés két ügynökét gyanúsítja a gyilkossági kísérlettel, Moszkva tagadja, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak azt mondta, hogy az orosz államnak és hivatalos szerveknek nincs közük a georgiai állampolgárságú csecsen férfi berlini meggyilkolásához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.