Szakértő
Új fegyverkezési hullám kezdődik
A jelenlegi légvédelmi rendszereket el lehet felejteni...
2019.08.18 14:30MTIÚj fegyverkezési hullám kezdődik, a hadászati támadóeszközök fejlesztése mellett a légvédelmi rendszereket is modernizálni kell - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Amerikai Egyesült Államok augusztus 2-án hivatalosan felmondta a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról 1987-ben kötött orosz-amerikai (INF-)szerződést arra hivatkozva, hogy az orosz fél megsértette a szerződésben foglaltakat.
A szakértő szerint az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország is próbálja elfogadtatni a világban, hogy új fegyverkezési hullám kezdődik.
Hozzátette: az egyezmény felmondása szabad utat nyit a hadászati támadóeszközök fejlesztéséhez, ezek pedig alapvetően arra irányulnak, hogy minél közelebb tudják vinni a célhoz az eszközöket, hogy a másik félnek minél kevesebb ideje legyen reagálni egy esetleges támadásra.
Megjegyezte: a jelenlegi légvédelmi rendszereket - amelyek alapvetően szenzorokon, lokátorokon alapulnak - "el lehet felejteni", mert ezekkel nem lehet kivédeni a közvetlen közelről indított támadásokat, így ezeket is modernizálni kell.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06