Németország

Ismét meghibásodott egy német kormánygép

Ezúttal Heiko Maas külügyminiszter nem tudott időben elindulni hivatalos külföldi útjára.

2019.08.12 19:49MTI

Ismét meghibásodott egy német kormánygép, ezúttal Heiko Maas külügyminiszter nem tudott időben elindulni hivatalos külföldi útjára - jelentették hétfőn német hírportálok.

A német diplomácia vezetőjével fél éven belül hatodszor fordult elő, hogy a szállítására kijelölt repülőgép meghibásodása miatt módosítania kellett programját. A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a tervezettnél nagyjából fél órával később és egy kisebb géppel - egy A321 típusú Airbus helyett egy A319-essel - indult négynapos észak-amerikai útjára.

A védelmi minisztérium politikai tisztségviselőket hivatalos úton repülővel szállító szolgálatánál az utóbbi három évben legkevesebb 15 meghibásodás történt. A legismertebb egy tavaly novemberi eset, akkor Angela Merkel kancellár nem érkezett meg időben a világ legfejlettebb országait összefogó G20 csoport argentínai csúcstalálkozójára, mert műszaki hiba miatt vissza kellett fordulnia gépének, a második világháború utáni első kancellárról, Konrad Adenauerről elnevezett Airbus A340-300-as repülőnek.

A 14 repülőgépet és 3 helikoptert üzemeltető szolgálat szerint nem teljesítenek rosszabbul, mint a polgári légitársaságok, csak éppen nagyobb sajtófigyelem irányul a meghibásodásokra, mert utasaik vezető politikusok. Kimutatásuk szerint a kormánygépek évente nagyjából 2500 utat tesznek meg, és ezek mintegy 2 százalékánál történik valamilyen fennakadás.

A sorozatos meghibásodások miatt a kormány elhatározta, hogy frissíti a flottát. A szövetségi parlament (Bundestag) költségvetési bizottsága áprilisban hozzájárult a kormány tervéhez, amely szerint 1,2 milliárd eurós (390 milliárd forint) beruházással beszereznek három új Airbus A350-900 típusú gépet. Az összegben a gépek ára mellett a karbantartás és a személyzet kiképzése is benne van. Az első új gépet 2020-ban, a másik kettőt 2022-ben állítják forgalomba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.