Állatkínzás

Már az első nap 5 sérültje volt a pamplonai bikafuttatásnak - videó

A bikafuttatás és a bikaviadalok ellen állatvédők folyamatosan tiltakoznak.

2019.07.08 07:22ma.hu

A pamplonai bikafuttatás első napján öten kerültek kórházba, hármukat felöklelték a bikák - közölte a navarrai kórház vasárnap.

Egy 46 éves amerikainak a nyakát döfte meg egy bika, őt műteni is kellett, egy másik amerikai és egy spanyol könnyebb lábsérülést szenvedett a bikák szarvától. További két spanyol fiatalembert pedig fejsérüléssel szállítottak kórházba a mentők, ők futás közben elestek.

A spanyol vöröskereszt tájékoztatása szerint helyszíni ellátásban 53 embert részesítettek, például ficamok miatt, vagy mert átgázoltak rajtuk a rohanó bikák, amikor felbuktak előttük.

A város védőszentjének, San Fermínnek a tiszteletére rendezett, kilencnapos ünnepségsorozat első bikafuttatása a "gyors" és "izgalmas" jelzőket kapta a spanyol sajtóban.

A csorda 2 perc 41 másodperc alatt tette meg a karámtól a városi arénáig vezető 848 méteres távot. Az állatok többször is megcsúsztak, egyikükön át is nyargalt mögötte haladó társa. Egy bika pedig leszakadt a többiektől, és feszült pillanatokat okozott azzal, hogy hirtelen irányt váltott, de végül a tapasztaltabb futóknak sikerült a cél irányába terelni.

A vasárnapi bikafuttatáson nagyon sokan vettek részt, az útvonal némely szakaszán szinte összetorlódtak az ünnepi fehér-piros színekbe öltözött futók.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint 600 eurós (194 ezer forintos) büntetést kell fizetnie két külföldi részvevőnek, mert futás közben mobiltelefonnal készítettek felvételeket, s emiatt összeütköztek egy másik futóval, aki el is esett.

A mobilozás ilyenkor tiltott, mivel veszélyezteti a futók biztonságát. Azonban nem ez az egyetlen szabály, amelyet rendszeresen megszegnek: noha szigorúan tilos, futás közben mégis többen megérintik a bikák oldalát vagy szarvát.

A salamancai Puerto de San Lorenzo tenyészet 615 és 540 kilogramm közötti súlyú állatainak szereplése a bikafuttatással nem ért véget, délután az arénában viadalon vesznek részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.