USA
A melegfelvonulások 'üzleti jellege' ellen is tüntettek New Yorkban
Melegfelvonuláson tüntettek vasárnap New Yorkban, a protestálók egy része a melegfelvonulások üzleti jellegűvé válása miatt is kifejezte elégedetlenségét, a mozgalom 'eredeti hagyományaira' emlékeztetve.
2019.06.30 19:53MTIA megmozdulásokon több százezren, egyes információk szerint mintegy hárommillióan vettek részt, ennek keretében a Manhattan déli részén fekvő Greenwich Village-ben több tízezren vonultak fel "Visszaköveteljük a Gay Pride-ot" táblákkal. Ők voltak azok, akik - elsőként a melegfelvonulások történetében - a megmozdulások elüzletiesedése és anyagi támogatói ellen tiltakoztak, mondván, hogy a mozgalom "radikális hagyományainak" megőrzésére volna szükség.
A vasárnapi tüntetéseket az LMBTQ közösség létrehozásának, az úgynevezett Stonewall eseményeknek az ötvenedik évfordulóján tartották. Fél évszázaddal ezelőtt a Greenwich Village-ben lévő Stonewall melegbárok előtt véres erőszakba torkollott a jogaikat követelő melegek és a rendőrség összecsapása. Ekkor született meg a melegjogokat követelők mozgalma, majd egy évvel ezt követően megtartották az első Gay Pride-felvonulást.
New Yorkban vasárnap nemcsak amerikaiak vonultak fel, hanem a világ minden részéből érkezők is. A melegmozgalom nyíltan vállalt támogatójaként ismert Bill de Blasio, a város polgármestere ugyanis - aki egyben a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa is - "a világtörténelem legnagyobb büszke felvonulását" hirdette meg. A megmozdulás idején New York utcáin megerősítették a rendőri jelenlétet. Az utcán egyenruhás és civil rendőrök járőröztek, a légtérben drónok és helikopterek vigyázták a rendet.
A melegmozgalom életre hívásának ötvenedik évfordulóján több más amerikai nagyvárosban is - köztük például San Franciscóban, Chicagóban vagy Seattle-ben - szintén melgefelvonulást tartottak. Chicagóban a város nemrégiben megválasztott, első nyíltan leszbikus polgármestere, Lori Lightfoot vezette a menetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


