India
Megtalálták a Gangeszba fulladt szabadulóművész holttestét
Megtalálták a holttestét a Gangeszban annak az indiai férfinak, aki Harry Houdini híres víz alatti szabadulását akarta megismételni.
2019.06.18 15:55ma.huA helyi rendőrség megerősítette, hogy a férfi megfulladt a mutatvány végrehajtása közben.
Holtteste a baleset helyszínétől nagyjából két kilométerre sodródott a partra, rokonai hétfő éjjel azonosították. Kezeit már kiszabadította, a lábain azonban még ott volt a lánc és a kötél – mondta el telefonon az illetékes kolkatai rendőrség egy munkatársa.
A 42 éves Csancsal Lahiri, művésznevén Mandragóra mágus vasárnap kísérelte meg a mutatványt, daru engedte összekötözött kézzel-lábbal a folyóba Kalkuttában. Azonnal a keresésére indultak a rendőrök, miután a a parton álló nézők hiába várták, hogy felbukkanjon a vízből.
A helyi lapok szerint a mágus nem tette meg a megfelelő a biztonsági intézkedéseket a kockázatos mutatvány előkészítésekor.
A merülés előtt Lahiri elmondta, hogy 21 évvel ezelőtt már végrehajtotta ugyanezt a mutatványt ugyanott.
"Egy üvegkabin belsejében voltam leláncolva, a Hovrah hídról dobtak a folyóba. 29 másodperc alatt szabadultam ki" – magyarázta a mutatvány előtt az AFP-nek. Elismerte, hogy ez alkalommal nehezebb dolga lesz. Ha sikerül kiszabadulnom, csoda lesz. Ha nem sikerül, tragédia – tette hozzá.
Lahiri 2013-ban már megpróbálta megismételni a szabadulást a Gangeszba engedett dobozból, de a kísérlet botrányba fulladt, mert a közönség észrevette az ajtót a szerkezeten.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


