Választás

Több mint másfél évtized után rendeznek ismét választási televíziós vitát

Hasonló televíziós vitára legutóbb a 2002. novemberi parlamenti választás előtt került sor.

2019.06.10 22:30MTI

Több mint másfél évtized után ismét televíziós választási vitát rendeznek Törökországban, mégpedig a megismételt, június 23-i isztambuli főpolgármester-választás két jelöltje között - jelentette be hétfői közös sajtótájékoztatóján Mahir Ünal, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és Engin Altay, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnökhelyettese.

Ünal és Altay elmondása szerint a döntést két nap egyeztetés előzte meg. A program keretében a márciusi 31-én lezajlott helyhatósági választás két legfőbb isztambuli főpolgármester-jelöltje, az AKP-s Binali Yildirim, egykori közlekedésügyi miniszter, miniszterelnök, majd házelnök, illetve a CHP-s Ekrem Imamoglu, Isztambul Beylikdüzü városrészének volt polgármestere mérkőzik meg.

Hasonló televíziós vitára legutóbb a 2002. novemberi parlamenti választás előtt került sor Törökországban az azóta hatalmon lévő, iszlamista-konzervatív AKP, továbbá a kemalista CHP akkori elnökei, Recep Tayyip Erdogan jelenlegi államfő és Deniz Baykal között.



A mostani vitát június 16-án este, helyi idő szerint 21 órakor tartják az isztambuli Lütfi Kirdar Kongresszusi és Kiállítóközpontban. A beszélgetést Ismail Kücükkaya, az ellenzéki Fox televízió reggeli programjának műsorvezetője moderálja majd. A vitát bármely sajtóorgánum élőben közvetítheti, miután az adást az AKP és a CHP szakembereiből álló, a médiapiactól független csapat fogja biztosítani.

A kérdések Yildirim és Imamoglu számára is ugyanazok lesznek. A két félnek a válaszokra egyenlő idő áll majd rendelkezésére.

Imamoglu a hétfői bejelentésre reagálva a Twitteren azt írta, hogy bármely vonatkozásában nagy örömmel beszélget Isztambulról.

A március 31-étől a május 6-ai visszavonásig érvényben lévő - nem hivatalos - isztambuli végeredmény alapján rendkívül kiélezett versenyben Imamoglu szerezte meg a főpolgármesteri széket, 15 évnyi kormánypárti vezetés után. Bár Imamoglu április közepén át is vette megbízólevelét, az AKP a választáson elkövetett, "szervezett szabálytalanságokra" hivatkozva rendkívüli fellebbezésben a szavazás érvénytelenítését kérelmezte a Legfőbb Választási Tanácsnál (YSK).

Az YSK helyt adott a fellebbezésnek, hivatalos magyarázatában pedig a jogosulatlanul kijelölt számlálóbizottsági elnököket és az érvénytelen számlálólapokat nevezte meg a lépés fő indokaiként. A testület ugyanakkor csak a főpolgármester személyére vonatkozó eredményt tekintette semmisnek, a 39 kerületi polgármesterre, valamint a városi tanács összetételére vonatkozót nem. A határozat következtében Imamoglu megbízólevelét visszavették, a belügyminisztérium pedig helyettesi tisztségben ideiglenesen Isztambul tartomány kormányzójának, Ali Yerlikayának adta át a pozíciót.

Recep Tayyip Erdogan török elnök később a leghelyesebb lépésnek nevezte az YSK döntését, és úgy fogalmazott, hogy az megerősíti a demokráciát, valamint "szétoszlatja azt az árnyat, amely az isztambuli választásra vetült."

A március 31-ei helyhatósági választást követő fejleményeket a török közvélemény fokozott figyelemmel kíséri. Sokan úgy vélik, hogy a március végi szoros isztambuli eredményt az utóbbi hónapokban recesszióba süllyedt gazdaság idézte elő, és június 23-án már nem pusztán a legnépesebb török város főpolgármesteri széke, hanem az egész ország jövője a tét. Ezzel összhangban a kisebb ellenzéki pártok jelöltjei többségében visszaléptek Imamoglu javára.

Isztambulban, ahol mintegy 10,5 millió a választásra jogosultak száma, a hivatalos végeredmény alapján Imamoglu március 31-én 13 ezer 729 szavazattal előzte meg Yildirimet. A különböző közvélemény-kutatások szerint Imamoglu előnye az utóbbi hetekben nőtt, két és öt százalék közötti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.