Egyház

Pápalátogatás - Ferenc pápa bocsánatot kért a romáktól a történelmi diszkrimináció miatt

A katolikus egyház feje vasárnap egy görögkatolikus roma közösségbe is ellátogatott az erdélyi Balázsfalván.

2019.06.02 23:30MTI

Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa amiatt a hátrányos megkülönböztetés miatt, amely a történelem során a roma közösségeket érte, és amely a katolikus egyháztól sem volt idegen.

A katolikus egyház feje vasárnap egy görögkatolikus roma közösségbe is ellátogatott az erdélyi Balázsfalván.

"Az egyház nevében bocsánatot kérek az Úrtól és tőletek azokért a pillanatokért, amikor a történelem során hátrányosan megkülönböztettünk, bántalmaztunk, vagy elhibázott módon, Káin, és nem Ábel tekintetével tekintettünk rátok, és nem tudtunk elismerni, nem tudtunk értékelni benneteket a sajátosságaitokban" - mondta a pápa, akinek szavait a Mediafax hírügynökség idézte.

A pápa kijelentette: a közönnyel is előítéleteket táplálhatunk, és gyűlöletet kelthetünk.

"Hányszor ítélkezünk meggondolatlanul, sebző szavakat használva, olyan gesztusokkal, amelyek gyűlöletet keltenek, és eltávolítanak egymástól. (.) Nem vagyunk igazi keresztények, de még emberségesek sem, ha nem látjuk meg az embert a tettei előtt, az ítéleteink és előítéleteink előtt" - jelentette ki Ferenc pápa.

Az egyházfő háromnapos romániai látogatása következtetéseit is összefoglalta. Kijelentette: zarándokként és testvérként érkezett a szép és befogadó országba, hogy találkozásokat élhessen meg. Most pedig gazdagabban tér vissza, helyek és pillanatok, de elsősorban arcok emlékét viszi magával.

"Az arcaitok színt adnak majd az emlékeimnek és jelen lesznek az imáimban" - jelentette ki a pápa, aki áldás előtt arra kérte híveit, hogy imádkozzanak érte.

A délutáni órákban Ferenc pápa Nagyszebenből repülővel utazott vissza Rómába.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.