Vallás

Több tízezer embert várnak Ferenc pápa bukaresti látogatására

Szigorú biztonsági intézkedésekkel, forgalmi korlátozásokkal és egésznapos programmal készülnek a szervezők.

2019.05.28 16:20ma.hu

Több tízezer katolikus és ortodox hívet, valamint érdeklődőt várnak Ferenc pápa hét végi bukaresti látogatására, amelyre szigorú biztonsági intézkedésekkel, forgalmi korlátozásokkal és egésznapos programmal készülnek a szervezők - jelentették be kedden Bukarestben.

Ferenc pápa pénteken érkezik Romániába egy háromnapos látogatás keretében, amely során Bukarest mellett Csíksomlyót, Jászvásárt (Iasi) és Balázsfalvát is felkeresi. A pápának a román fővárosban tett pénteki látogatásáról a bukaresti római katolikus érsekség tartott sajtótájékoztatót.

Elmondták, a vizit idején az iskolák zárva lesznek, a hatóságok így próbálják megkönnyíteni a közlekedést, hiszen számos forgalmi korlátozás lesz érvényben. Aurelian Badulescu alpolgármester közölte, hogy egyes iskoláknak felkínálták, mérlegeljék a csütörtöki zárva tartás lehetőségét is.

A látogatásnak két fontos mozzanata lesz, amelyeket az emberek az utcáról vagy éppen a helyszínek közelében követhetnek. Ferenc pápa pénteken délután 5 órakor Daniel ortodox pátriárkával tart közös imát a román ortodoxok új, még épülőfélben levő székesegyházában, a Nemzet Megváltása-katedrálisban. Ezt követően a római katolikus Szent József-székesegyházban mutat be szentmisét este fél 7 órától.

A város főbb belvárosi utcáit pénteken kora délután lezárják, a Szent József-székesegyház közelében ugyanis 25 ezer regisztrált személyre számítanak, akiknek egy része már 12 óra körül elfoglalhatja helyét a kijelölt szektorokban. A hívek számára szinte egésznapos programot készítettek a szervezők, a pápalátogatás főbb mozzanatait óriáskivetítőkön követhetik, a holtidőket vallásos, kulturális, zenei műsorral töltik ki.

Adriana Racasan, a bukaresti érsekség szervezési kérdésekért felelős illetékese az MTI-nek elmondta, reményei szerint az érdeklődők száma akár a százezret is eléri, hiszen a nem regisztráltak számára is lesz elég hely a kijelölt köztereken. A szervezők összesen 17 nagyméretű képernyőt szerelnek fel a város központjában. Közölték, hogy a pápa miseruháját Bukarestben tervezték meg, és Lengyelországban készítették el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.