Önszántából távozik

Benyújtotta lemondását Kárpátalja kormányzója

Benyújtotta lemondását Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnöknek Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöke.

2019.04.23 21:30ma.hu

A kormányzó hivatalos honlapján közzétett felmondás szövege szerint a jelenleg szabadságon lévő Hennagyij Moszkal önszántából kérte felmentését tisztségéből az államfőtől.

Hennagyij Moszkal, aki 2015 júliusától töltötte be a megyevezetői tisztséget, a vasárnap befejeződött ukrán elnökválasztás idején Porosenko kárpátaljai kampánytörzsét irányította. A megyében a választás mindkét fordulójában országosan a legalacsonyabb részvételt mérték, és mindkét alkalommal Volodimir Zelinszkij megválasztott ukrán elnök nyerte a voksolást.

Az uzhorod.net.ua ungvári hírportálon kedden megjelent interjújában Hennagyij Moszkal, aki az elmúlt években - sokszor Kijevvel is szembe menve - következetesen kiállt a kárpátaljai magyarság mellett, elmondta, nem tartja tragédiának az elnökválasztás eredményét. Szerinte a tragédiát a lakosság megalapozatlan elvárásai jelentik majd. A kárpátaljai helyzettel kapcsolatban kifejtette, hogy nem emlékszik a jelenlegihez hasonlóan nehéz évre, hiszen a 76 százalékban dotált megye idén még alig kapott valamit a központi költségvetésből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.