Ilyet még nem láttak az orvosok

Durva: élő méheket találtak egy tajvani nő szemében

Négy apró karcsúméhet szedett ki egy tajvani nő szeméből egy orvos, a szigeten először találkoztak ilyen esettel.

2019.04.10 15:22ma.hu

A Ho néven említett 28 éves nő szemébe gyomlálás közben repülhettek be a kis rovarok.

Hung Cse-ting szemészorvos döbbenten húzta ki lábuknál fogva a négy milliméteres karcsúméheket a nő szeméből - mesélte a BBC-nek.

A nő hazamehetett a kórházból, nem szenvedett maradandó sérülést.

A Kansasi Rovartani Társaság tanulmánya szerint a karcsúméheket (Halictidae) vonzza az izzadság, de a könnyet is megisszák magas fehérjetartalma miatt.

Ho rokonai sírjai körül gyomlált, amikor a rovarok a szemébe kerültek. Amikor a szél az arcába fújt valamit, azt hitte, csak por volt, ám órákkal később a szeme feldagadt és fájt, ezért kórházba ment.

"Nem tudta teljesen lecsukni a szemét. Amikor mikroszkóppal megvizsgáltam, valami feketét láttam, ami úgy nézett ki, mint egy rovar lába. Megragadtam és nagyon lassan kiemeltem a méhet. Aztán megláttam még egyet, majd még egyet, végül négy rovart vettem ki. Sértetlenek voltak, éltek" - mondta el a szemész.

Hozzátette, hogy egy széllökés fújhatta őket a nő szemébe, majd ott ragadtak. "Ezek a méhek nem szoktak emberre támadni, bár szeretik inni az izzadságot és a könnyet" - tette hozzá.

Hónak az orvos szerint szerencséje volt, hogy nem dörzsölte meg a szemét, amíg a méhek bent voltak.

"Kontaktlencsét viselt és nem akarta elszakítani, ezért nem nyúlt a szeméhez. Ha megdörzsölte volna, lehet, hogy a méhek a szemébe engedték volna a mérgüket, akkor meg is vakulhatott volna" - magyarázta.

A méhek életben maradtak, egy másik intézményben vizsgálják őket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.