Gyász

Áder János részvéttáviratot küldött Jair Bolsonaro brazil köztársasági elnöknek

A dél-amerikai államban bekövetkezett gátszakadás miatt, amelynek sok áldozata van.

2019.01.27 20:53ma.hu

Táviratban fejezte ki részvétét Áder János köztársasági elnök vasárnap brazil kollégájának, Jair Bolsonarónak a dél-amerikai államban bekövetkezett gátszakadás miatt, amelynek sok áldozata van.

A Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott részvéttáviratban Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült a Brazília délkeleti részét sújtó, sok emberéletet követelő és nagy károkat okozó zagykatasztrófáról, amelyben több százan eltűntek.

A tragédia híre megrázta Magyarországot, mely 2010-ben maga is hasonló csapást volt kénytelen elszenvedni - írta az államfő a kolontári vörösiszap-katasztrófára utalva.

Áder János honfitársai és a maga nevében őszinte részvétét fejezte ki mindazoknak, akik szeretteiket vagy hozzátartozóikat veszítették el a pusztító iszapáradatban, a sérülteknek pedig mielőbbi felgyógyulást kívánt.

Tudatta azt is, hogy a helyreállítási munkálatokban szükség esetén Magyarország kész közreműködni.

Brazília Minas Gerais államában pénteken omlott le a Vale SA bányavállalat zagytározónak fala. Hivatalosan eddig 34 ember holttestét találták meg, 23-an kórházba kerültek, de még több száz áldozat heverhet az iszapáradat alatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.