Vallás

Ferenc pápa szerint a zsidó és a keresztény vallásnak közösen kell szolgálnia az emberiséget

A múltbéli ellentétek feloldását és a két vallás közötti barátság erősítését szorgalmazta a pápa.

2019.01.16 18:41MTI

A zsidó és a keresztény vallás közötti múltbéli ellentétek feloldását, a keresztények és zsidók közötti barátság erősítését szorgalmazta Ferenc pápa a Barátság Bibliája című könyv előszavában, amelyből a l'Osservatore Romano szentszéki napilap közölt részleteket szerdán. A pápa szerint a két történelmi vallásnak közösen kell szolgálnia az emberiséget.

Ferenc pápa kijelentette, tudatában van, hogy a "tizenkilenc évszázad zsidóellenes kereszténységgel" szemben kevés a néhány évtizede tartó párbeszéd. Mégis - mint hangsúlyozta - az utóbbi időben a helyzet változott és "nagyobb intenzitással kell dolgozni a bocsánatkérésen és a kölcsönös ellentétek okozta károk enyhítésén" - írta a katolikus egyházfő.

A pápa a Barátság Bibliája című, a Torah részletei, a Pentateuchus (az Ószövetség első öt könyve) zsidó és keresztény kommentárjai alcímű könyvhöz írt olasz nyelvű bevezetőt.

A kötet az olasz püspöki kar (Cei) gondozásában január 18-án jelenik meg. Az olasz egyház hagyományosan január 17-én tartja meg a zsidóság napját, amelyet a kereszténység zsidó gyökereinek és a két vallás közti párbeszédnek szentelnek. A zsidóság napját a katolikus egyház Lengyelországban, Hollandiában és Ausztriában is megtartja.

Előszavában Ferenc pápa megjegyezte, a keresztények számára "létfontosságú" a zsidó hagyomány ismerete. Kifejtette, a zsidó és a keresztény vallást azonosító értékeket, tradíciókat, " a nagy meglátásokat" az emberiség szolgálatába kell állítani.

A pápa hozzátette: a két vallás közti párbeszéd legjobb módja nem a kizárólagos nézetcsere, hanem közös projektek megvalósítása a kölcsönös barátság tiszteletben tartásával.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.