Tatjana Bobnar
Szlovénia történetében először került nő a rendőrség élére
A múlt hónapban a szlovén hadsereg vezérkari főnökévé is nőt neveztek ki.
2018.12.11 18:41MTITatjana Bobnart bízta meg a szlovén kormány kedden az országos rendőr-főkapitányság vezetésével, személyében először tölti be nő ezt a tisztséget Szlovéniában - jelentette a helyi sajtó. A múlt hónapban a szlovén hadsereg vezérkari főnökévé is nőt neveztek ki.
Szlovénia azon kevés országok egyike, ahol nők vezetik a fegyveres erőket - írták a helyi lapok.
Bobnar korábban rendőrfőkapitány-helyettes volt, mostani megbízása öt évre szól.
Kinevezése egyike a júniusi választások után megalakult, Marjan Sarec vezette balközép kisebbségi kormány intézkedéseinek.
Bobnar 1969-ben született, a rendőrség kötelékébe 1993-ban bűnügyi nyomozóként lépett be. A ljubljanai jogi egyetemen végzett, tanít a rendőrtiszti főiskolán, és tagja a rendőrakadémia, valamint a biztonsági tanulmányok tanszéke programtanácsának.
A ljubljanai kormány novemberben Alenka Ermenc vezérőrnagyot nevezte ki a szlovén hadsereg vezérkari főnökévé, személyében szintén először tölti be nő e tisztséget.
A szlovén miniszterelnök az STA szlovén hírügynökségnek nemrégiben adott interjújában azt mondta: büszke arra, hogy mindkét fegyveres erőt nő vezeti.
"Mindketten rendkívül tehetségesek és elkötelezettek a munkájuk iránt, és csak ez számít" - hangsúlyozta Sarec.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06