Szaúdi újságíró-gyilkosság

Hasogdzsi-ügy: a török rendőrség átkutatott két villát

Az egyik villa jelenleg Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös egyik állítólagos üzletember barátjáé.

2018.11.26 19:07MTI

A török rendőrség hétfőn átkutatott két szomszédos villát a Márvány-tenger partján fekvő Yalova város külterületén az isztambuli szaúdi főkonzulátuson a szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának nyomai után kutatva - jelentette az NTV török hírtelevízió.

A beszámoló szerint az első, kétszintes villa jelenleg Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös egyik állítólagos üzletember barátjáé. 2014-ben az akkor még üres telket Mohammed al-Fozan és Mohammed al-Szuhai nevére vásárolták meg, majd engedély nélkül építkeztek rajta. Itt a hatóságok a három kerti kutat is átvizsgálták, leeresztették a vizüket, majd mintát vettek belőlük. A rendőrség művelethez tűzoltóautót is használt.

A másik villa telke egy Omary Turizm nevű cég tulajdonában áll. A terület a földhivatalnál gyümölcsöskertként szerepel a nyilvántartásban. Az épület bejáratánál Szalmán bin Abdel-Azíz király és a trónörökös arcképe látható a falon.

A két vizsga átvizsgáláshoz kutyák és drónok segítségét is igénybe vették a hatóságok.

Az isztambuli főügyészség hétfői közleményében tudatta, hogy a Hasogdzsi-ügy egyik gyanúsítottja október 1-én, tehát a gyilkosságot megelőző napon felvette a kapcsolatot egy szaúdi állampolgárral, aki Yalova város külterületén, Samanli faluban lakik. A kapcsolatfelvétel azzal áll összefüggésben, hogy Hasogdzsi feldarabolt holttestét miként fogják elrejteni vagy megsemmisíteni.

Míg az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, addig a rijádi büntetőper vádirata szerint dulakodás közben méreginjekcióval gyilkolták meg az újságírót, mielőtt holttestét feldarabolták volna. A szaúdi vádirat ugyanakkor arra nem tér ki, hogy a maradványokat a tettesek megsemmisítették volna, miként azt a török hatóságok állítják.

A szaúdi ügyészség korábban azt is leszögezte, hogy Mohamed bin Szalmán koronaherceg nem érintett az ügyben.

Az Ihlas török hírügynökség már október 23-án írt arról, hogy a rendőrség Samanli faluban egy háromszintes házban vizsgálódott. Az Ihlas úgy értesült, hogy az épület a Hasogdzsi gyilkosságot végrehajtó 15 tagú szaúdi különítmény egyik tagjának a nyaralója, és jelenleg egy szíriai család bérli.

Az NTV közlése alapján az októberben átkutatott ház feltehetően nem egyezik egyik hétfőn átvizsgált villával sem, miután a mostani jelentésben szíriai családról nem esett szó.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Koronavírus - Összegyűjtötte a járvánnyal kapcsolatos tévhiteket a WHO

A vírus elleni védekezés leghatékonyabb módja a gyakori kézmosás.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.