Hollandia

A bíróságon küzd egy 69 éves férfi, hogy 20 évvel fiatalabb lehessen

Emile Ratelband szerint úgy jobb esélyei lennének a Tinderen.

2018.11.08 11:48ma.hu

Azért indított pert egy 69 éves holland nyugdíjas, hogy hivatalosan is változtassák meg a korát és ismerjék el, hogy ő valójában 20 évvel fiatalabb.

Az indok még meghökkentőbb: Emile Ratelband ugyanis úgy gondolja, 69 évesen nincsenek túl jó esélyei a Tinderen, és egyébként is inkább 49-nek érzi magát. A férfi ezért arra kéri a hatóságokat, hogy írják át a születésnapját 1949. március 11-ről 1969. március 11-re.

"Az ember megváltoztathatja a nevét, és már a nemét is megváltoztathatja. Akkor miért ne változtathatná meg a korát?” - tette fel a kérdést a holland De Telegraafnak.

"69 évesen korlátozva vagyok. Ha a Tinderen látszik, hogy ennyi idős vagyok, senki sem válaszol nekem. De 49 évesen, olyan arccal, amilyen nekem van, csodálatos helyzetben leszek”- érvelt tovább a férfi.

Ratelband arra is hivatkozott, hogy orvosai szerint egy 45 éves férfinak megfelelő teste van, önmagát pedig úgy írta le, mint "egy fiatal isten".

A fiatalításért cserébe felajánlotta, hogy 49 évesen nem fogja már felvenni a nyugdíjat.
Az Arnhern városi bíróság várhatóan négy héten belül dönt az ügyében.

Ratelband egyébként a médiában mozog, "motivációs beszédeket” tart, illetve ő volt a Verdák 2 című film egyik holland szinkronhangja. Ennek tudatában persze simán elképzelhető, hogy a férfi igazából csak hírverést szeretne maga körül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.