Japán
Meghalt egy dolgozó a fukusimai erőmű sugárzása miatt
Ez az első haláleset a 2011-ben bekövetkezett leolvadással összefüggésben, melyről a japán kormány tájékoztatott.
2018.09.06 11:44ma.hu
A sugárzás következtében vesztette életét egy ötvenes éveiben járó férfi, aki a fukusimai atomerőműben dolgozott, miután a 2011-es földrengés és szökőár következtében leolvadt a létesítmény reaktora - közölte a japán kormány. Most először adtak tájékoztatást az erőműbalesettel kapcsolatos halálesetről, eddig csupán annyit közöltek, hogy négy ember megbetegedett a sugárzás miatt.
A nemrég elhunyt férfinál tüdőrákot diagnosztizáltak 2016-ban. Ő 1980 óta dolgozott atomerőművekben, Fukusimában pedig a sugárzásmérésért felelt a katasztrófa után. Legalább kétszer járt a helyszínen, az illetékes minisztérium szerint védőöltözetet viselt.
A szakértői vélemények figyelembe vételével a japán kormány úgy döntött, hogy a dolgozó családját kártérítés illeti meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06