Baleset
Bányatragédia Lengyelországban
Holtan találtak meg egy vájárt, négyet még keresnek.
2018.05.07 03:49ma.huHoltan találták vasárnap délelőtt a dél-lengyelországi Zofiówka bányában az előző napi omlás következtében a mélyben rekedt bányászok egyikét - közölte a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) csoport elnöke, Daniel Ozon. Négy vájárt továbbra is keresnek.
A bányászt szombat este egy fémszerkezet alá szorulva látták meg a mentők, és nem észleltek életjeleket. Vasárnap reggelre az omladék által eltorlaszolt bányafolyosóban meg tudták közelíteni társukat, és a felszínre vitték, az orvosok azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A bányát szombat délelőtt egy földmozgás érte, miközben 250 vájár dogozott a föld alatt, tizenegyen közülük 900 méteres mélységben, ahol az omlás történt. Négyüknek sikerült megmenekülnie, heten azonban a föld alatt rekedtek. Közülük szombat estére már kettőt kimentettek, őket kórházban kezelik nem életveszélyes sérülésekkel.
Négy ember után tovább folytatják a kutatást, az akcióban felváltva mintegy 200 bányamentő vesz részt.
A mentési munkálatokat magas metángáz-koncentráció és a magas hőmérséklet is nehezíti, valamint az is, hogy időközben újabb kisebb földmozgás történt.
A baleset helyszínére szombat este ellátogatott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, s a lengyel államfői hivatal közleménye szerint Andrzej Duda elnök is folyamatosan figyelemmel követi a fejleményeket.
A cseh határ közelében, Jastrzebie-Zdroj település mellett található Zofiówka bányában kőszenet termelnek ki, s a tulajdonos JSW csoport a kohászatban használt koksz legnagyobb európai előállítója.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06