Gyász

Meghalt Kulcsár Ferenc

Hosszan tartó súlyos betegség után csütörtökön Dunaszerdahelyen életének 69. évében elhunyt Kulcsár Ferenc felvidéki magyar költő - jelentették felvidéki magyar hírportálok.

2018.03.22 18:46ma.hu
hirdetés

Kulcsár Ferenc 1949. október 9-én, Bodrogszentesen született. Középiskolai tanulmányait a kassai Magyar Tannyelvű Gépipari Szakközépiskolában végezte, egyetemi tanulmányait a pozsonyi Komensky Egyetem filozófia-magyar szakán kezdte el, majd megszakította azt, és az Új Ifjúság riportere lett. 1973-1985 között a Madách Könyvkiadó sajtóelőadója és szerkesztője volt, 1975-től pedig az Irodalmi Szemle olvasószerkesztője, később szerkesztője. 1991-től a dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadó vezető szerkesztőjeként dolgozott, majd ezzel párhuzamosan a Katedra című pedagóguslap főszerkesztője lett 1995-től.

Kulcsár Ferenc első verseskötete, a Napkitörések 1972-ben, utolsó jelentős műve, az Ezeregyéjszaka 2015-ben jelent meg. Költészetében szociális érzékenysége, reális szemlélete kísérletezéssel társult, műveiben a montázslíra felé mozdult. Munkásságát több díjjal jutalmazták, 2013-ban vette át a Magyar Arany Érdemkeresztet. 2014-ben első felvidéki költőként megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot is. Még ugyanabban az évben, Mindig című, összegyűjtött verseit tartalmazó, közel ötszáz oldalas kötetéért megkapta a legrangosabbnak számító felvidéki magyar irodalmi elismerést, a Madách Imre-díjat. Az elhunyttól hétfőn vesznek végső búcsút Dunaszerdahelyen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.