"Álhírgyártók"

Rosszul idézte Trumpot a WSJ

A The Wall Street Journal a neki adott interjúban rosszul idézte Donald Trump amerikai elnököt, amikor azt írta, az elnök szerint "valószínűleg jó kapcsolata van" Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral.

2018.01.14 10:50MTI
hirdetés

Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerint "az álhírgyárosok ismét lecsaptak", rosszul idézték az elnököt, aki a Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Abe Sindzó japán kormányfővel ápolt jó kapcsolata mellett a Fehér Ház szombati tájékoztatása alapján azt mondta: "valószínűleg Kim Dzsong Unnal is nagyon jó kapcsolatom lenne", vagyis feltételes, és nem kijelentő módban beszélt.

Sanders az interjúról készült hangfelvétel releváns részletét is közzétette a Twitteren. A köznyelvi beszélt angolban a kijelentő és a feltételes mód között az alanyhoz csapott egyetlen kiejtett "d" hang a különbség (I és I'd), a felvétel pedig nem túl jó minőségű.

A lap kitart a megjelent interjú mellett - reagált Sanders állítására The Wall Street Journal. Tudatják, hogy az interjú előtt abban állapodtak meg a Fehér Házzal, hogy a hangfelvétel csak a leirat elkészítéséhez használható fel, vagyis nem közölhető. A Fehér Ház bejelentése után azonban a lap úgy döntött, közzéteszik a riportereik által készített felvételt. A konzervatív napilap azt is kiemeli, hogy egy külső céget is bevontak, hogy készítsen leiratot a felvételről, és a rögzített mondat szerintük is kijelentő módban áll, a szalagon nem feltételes mód hallható.

Trump mondata nagy érdeklődést keltett, mert hivatalban lévő amerikai elnök még sosem beszélt észak-koreai diktátorral, igaz Trump sem erősítette meg, hogy beszélt Kimmel. A Trumpot rendszeresen bíráló sajtó ugyanakkor arra mutatott rá, hogy nehezen értelmezhető, ha az elnök azt mondja, hogy valószínűleg jó kapcsolata van valakivel. Feltételes módban viszont a mondat értelmet nyer.

Trump és Kim az elmúlt évben személyeskedésig menő verbális offenzívát indított egymás ellen, miközben Phenjan fokozatosan fejlesztette nukleáris fegyverzetét, s azt állítja, immár képes csapást mérni az Egyesült Államokra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.