Ferenc pápa lazábbra vette
15 percig nevetett a tömeg a pápa beszédén
"Szívből jövő", spontán beszéddel zárta ázsiai útját a katolikus egyházfő.
2017.12.02 15:56MTIDiplomáciai szempontból kényes, Mianmart és Bangladest érintő utat fejezett be szombaton Ferenc pápa, de egyik utolsó beszédét – amelyben bangladesi papokhoz és szerzetesekhez fordult egy dakkai templomban – humoros megjegyzésekkel tűzte tele.
A katolikus egyházfő félretette előre megírt nyolcoldalas szövegét, és – amint mondta – szívből jövő spontán beszédében arra kérte a bangladesi nemzeti egyház vezetőit, papjait, szerzeteseit és szerzetesnőit, hogy álljanak ellent a pletykálkodás csábításának, mert a rosszindulatú szóbeszéd tönkreteheti a vallási közösségeket. Nem tudom, hogy jobb lesz-e vagy rosszabb, de ígérem, hogy kevésbé lesz unalmas – jelentette ki előre arról, amit mondani szeretne.
Ezután a templomot megtöltő tömeg 15 percen át a hasát fogta a nevetéstől. A pápa több atyai tanácsot adott arról, hogy hogyan kell ellátni a szentségi hivatásokat, és finoman óva intette e hivatások betöltőit, hogy tartózkodjanak a „pletykabombák robbantásától”. Inkább harapják le a nyelvüket! – mondta. Hozzátette, hogy saját tapasztalatából beszél.
Ferenc pápa már korábban is többször beszélt a pletykálkodás és az ezt kiváltó féltékenység, sértődés, harag ártalmasságáról az engedelmességet megkövetelő, zárt, hierarchikus egyházi közösségekben.
Az egyházfőnek diplomáciai kötéltáncot kellett járnia a két országot érintő látogatáson, hiszen vigaszt akart nyújtani a muzulmán rohingjáknak, akik nagy számban menekültek el a főleg buddhisták lakta Mianmar északi, Arakán államából a muzulmán többségű Bangladesbe.
De tapintatosan úgy kellett felszólítania a mianmari vezetést a rohingják emberi jogainak tiszteletben tartására, hogy ne ejtse ki a nép nevét, mert sokakat Mianmarban már ez a szó is feldühít.
Az egyházfő még bangladesi hivatalos beszédeiben sem mondta ki a nép nevét, csak akkor, amikor Dakkában rohingja menekültekkel találkozott.
A pápa utolsó programja egy találkozó volt fiatalokkal, és arra kérte őket, hogy tiszteljék az időseket, hallgassanak rájuk.
Ne azzal töltsétek az egész napotokat, hogy nyomkodjátok az okostelefonotokat, és nem vesztek tudomást a körülöttetek lévő világról! – kérte őket.
Az egyházfő szombat délután visszautazott a Vatikánba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06