Katalán népszavazás

A katalánok többsége a függetlenségre szavazott

Az erőszakba torkolló vasárnapi referendumon 844 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolás lehetőségéért folytatott küzdelemben.

2017.10.02 07:42MTI
hirdetés

A katalán nép a vasárnap rendezett népszavazáson jogot szerzett egy független állam létrehozására - jelentette ki Carles Puigdemont katalán elnök Barcelonában.

A többség a függetlenségre szavazott (Fotó: AP)

“A reménynek és a szenvedésnek ezen a napján Katalónia polgárai megszerezték a jogot az önálló államiságra köztársaság formájában” – hangoztatta Puigdemont televízióban közvetített beszédében. A katalánoknak joguk van arra, hogy szabad, békés és demokratikus államuk legyen – mondta.

“Kormányom az elkövetkező napokban megküldi a mai voksolás eredményét a katalán parlamentnek, amely népünk szuverenitásának letéteményese, hogy a referendumra vonatkozó törvénnyel összhangban cselekedjen” – tette hozzá.

A Puigdemont által idézett katalán jogszabály értelmében ha a többség az önrendelkezést támogatja a népszavazáson, akkor a katalán regionális törvényhozás egyoldalúan kikiáltja a függetlenséget.

A Reuters brit hírügynökség szerint az előzetes adatok arra utalnak, hogy a voksolók túlnyomó többsége az önrendelkezést támogatta a spanyol kormány által illegálisnak tartott, a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazáson. Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján Madridban kijelentette: nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában.

Az erőszakba torkolló vasárnapi referendumon a katalán kormány legfrissebb adatai szerint 844 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolás lehetőségéért folytatott küzdelemben, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium ugyanakkor közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült.

Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.

Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából mintegy 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük mintegy 2,02 millióan voksoltak az autonóm régió függetlenségére, hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába – ismertette. Hozzátette: 15 ezer szavazat számlálása még folyamatban van, a spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapok tartalmát pedig nem ismerhetik.

A La Vanguardia című lap internetes kiadása szerint a katalán szavazók 6,8 százaléka nem támogatta a régió kiválását Spanyolországból. A vasárnapi népszavazáson történt rendőri brutalitás elleni tüntetés jegyében két szakszervezet és több csoportosulás keddre általános sztrájkra szólított fel. Dolors Lobet, a legnagyobb spanyol dolgozói szakszervezet (CCOO) regionális szóvivője úgy fogalmazott, hogy "ütőképes válaszra" van szükség az elnyomással szemben.

A CCOO emellett hétfő délre tüntetéseket jelentett be a katalóniai polgármesteri hivatalok előtt. Spanyolország másik legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége, az UGT viszont hétfőn készül döntést hozni a munkabeszüntetésről. Jordi Cuixart, az Ómnium Cultura nevű szeparatista mozgalom vezetője szintén általános sztrájkot sürgetett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.