Botrány
Elhatárolódik a holland külügyminiszter - de mitől is?
Egy külügyminisztériumi államtitkár szerint Koenders felhívta Szijjártó Pétert, és azt mondta neki: "amit a távozó budapesti holland nagykövet nyilatkozott, az nem a holland kormány álláspontja."
2017.08.25 19:25ma.hu“Egyértelmű, hogy a magyar kormány tettei nincsenek semmiféle kapcsolatban a terrorizmussal. Bárminemű arra vonatkozó utalás, hogy kapcsolat lenne egy EU-tagállam és a terroristák módszerei között hibás, és szeretnék elhatárolódni egy ilyen kijelentéstől. Magyarország szövetséges ország és társ-tagállam az Európai Unióban.” – küldte ki nyilatkozatát a holland külügyminiszter, Bert Koenders magyar újságíróknak pénteken napvégén.
Koenders korábban egy holland lapnak azt mondta, hogy ugyan nyilván nincs kapcsolat a terrorizmus a magyarok és a terroristák között, de egy nagykövetnek joga van bírálni.
Egy külügyminisztériumi államtitkár szerint Koenders felhívta Szijjártó Pétert, és azt mondta neki: "Amit a távozó budapesti holland nagykövet nyilatkozott, az nem a holland kormány álláspontja."
Mint ismeretes, Szíjjártó Péter korábban bejelentette, hogy Magyarország megszakítja Hollandia és Magyarország nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatait a leköszönő holland nagykövet nyilatkozata miatt.
A "helyreigazítás" viszont nem stimmel, a holland nagykövet, Gajus Schelteme, azon az utaláson túl, hogy Orbánék rendszere korrupt, azt nyilatkozta: "Itt egy csoport, amelynek tagjai a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány. "
A lényeg tehát az ellenségkép gyártáson van, nem pedig azon, hogy bármilyen kapcsolat lenne módszereik vagy tetteik között. A holland külügyminiszter tehát egy igencsak más kijelentéstől határolódott el...
Mindeközben csúnyán szétkommentelik a holland nagykövet Facebook-oldalát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06