Hadsereg

Oroszország több mint 600 féle fegyvert és hadfelszerelést tesztelt Szíriában

"Gyakorlatilag minden új típus, minden újdonság megjárta a szíriai konfliktust."

2017.08.25 03:30MTI

Oroszország több mint 600 féle fegyvert és hadfelszerelést próbált ki Szíriában - közölte Jurij Boriszov orosz védelmi miniszterhelyettes a kubinkai Armija 2017 haditechnikai fórumon megtartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

"Gyakorlatilag minden új típus, minden újdonság megjárta a szíriai konfliktust, hogy lehetőségünk legyen megnézni, milyenek a reális tulajdonságaik, hogyan viselkedik a fegyverzet. Több mint 600 típust próbáltunk ki a szíriai konfliktusban" - nyilatkozott.

Elmondása szerint az orosz haderő új repülőgép-felszereléseket, új tűzfegyvereket, rakétaindító rendszereket, páncélozott járműveket és egyéb új eszközöket tesztelt. "Egy sor típusról le kellett mondanunk, mert a gyakorlat bebizonyította hogy nem feleltek meg a velük szemben támasztott követelményeknek" - mondta.

Hozzátette, hogy a hmejmími légitámaszponton folyamatosan jelen vannak a hadiipari vállalatok képviselői.

Boriszov szerint az Armija 2017 fórumon a nap folyamán 23 állami szerződést és három megállapodást kötöttek 17 céggel, összesen több mint 170 milliárd rubel (több mint 741 milliárd forint) értékben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.