Terrorizmus
Soha ennyi közveszélyes iszlamista nem volt még Németországban
Az iszlamista terrorizmus vált az első számú belbiztonsági kihívássá.
2017.07.04 15:14MTINémetországban minden korábbinál magasabbra, 680-ra emelkedett az erőszakra hajlamos, közveszélyes iszlamisták száma, és az iszlamista terrorizmus vált az első számú belbiztonsági kihívássá - állapította meg a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) kedden ismertett éves jelentésében.
A szélsőséges iszlamista irányzatokhoz sorolt személyek száma ugyan kismértékben csökkent - mintegy 24 400 volt tavaly -, de a színtér egyre inkább átrendeződik, túlsúlyba kerül a terrorista, dzsihadista elem, és "konkretizálódott", valósággá vált az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentette fenyegetettség.
Ezt mutatja, hogy a 2016-ban történt öt iszlamista terrorcselekmény mindegyike az IÁ-hoz kötethető - áll a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat jelentésben, amely szerint Németország továbbra is az iszlamista terrorizmus célkeresztjében áll, és további támadásokkal kell számolni.
A BfV adatai szerint a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldai színtérhez tartozó személyek száma tovább emelkedett, 23 100, illetve 28 500 volt 2016-ban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06