Busztragédia
Bajorországi buszbaleset: 30 sérült, 18 eltűnt és több halott
A sérültek közül többen súlyos, ketten életveszélyes állapotban vannak, egyelőre nem tudni, hányan halhattak meg.
2017.07.03 12:37ma.huAhogy arról korábban mi is beszámoltunk, súlyos balesetet szenvedett és teljesen kiégett egy autóbusz hétfőn Németországban. Az A9-es autópályán, Bajorországban történt balesetben a rendőrség adatai szerint 30 ember megsérült, 18 eltűnt, többen meghaltak.
A baleset a Münchent Berlinnel összekötő autópálya Stammbach melletti szakaszánál történt hétfő reggel. A buszon 46 utas és két sofőr tartózkodott, észak felől Nürnberg felé tartottak. br>Az autóbusz egy nyerges vontatónak ütközött, majd kigyulladt. Csak a váza maradt meg.
Az autópályát mindkét irányban lezárták, számos mentőautó és mentőhelikopter érkezett a helyszínre.
A sérültek közül többen súlyos, ketten életveszélyes állapotban vannak.
A halottak száma egyelőre nem ismert. A helyszínelés még nem ért véget: lehet, hogy mind a 18 eltűntként nyilvántartott ember életét vesztette a buszban, de az is előfordulhat, hogy vannak, akiknek sikerült kimenekülniük a lángokból és egy közeli erdőben húzták meg magukat - mondta Anne Höfer rendőrségi szóvivő a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaságnak.
A busz turistákat szállított, Szászország tartományból indult. A turisták és a sofőrök mind német állampolgárok és felnőttek. A rendőrség további részleteket nem közölt, arra hivatkozva, hogy először a hozzátartozókat kell értesíteni a balesetről.
Angela Merkel kancellár szóvivője, Steffen Seibert útján fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, mielőbbi teljes gyógyulást kívánt a sérülteknek, és köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek.
Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter és Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter kora délután a helyszínen tájékozódik a baleset körülményeiről és a mentési munkálatok előrehaladásáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06