Erőszak

Eltűnt két diplomata Afganisztánban

A kelet-afganisztáni Dzsalálábád konzulátusának munkatársairól péntek óta semmit sem tudnak a pakisztáni hatóságok.

2017.06.18 19:19MTI
hirdetés

Eltűnt két Afganisztánban állomásozó pakisztáni diplomata, akik autóval útban voltak hazájuk felé - közölte a pakisztáni külügyminisztérium vasárnap.

A kelet-afganisztáni Dzsalálábád konzulátusának munkatársairól péntek óta semmit sem tudnak a pakisztáni hatóságok.

“Pakisztán arra kérte az afgán kormányt, hogy tegyen meg mindent tisztségviselőink mielőbbi felkutatása érdekében, és vonja felelősségre ennek a szörnyű bűncselekménynek az elkövetőit” – írta közleményében a külügyi tárca. Iszlámábád úgy tudja, hogy három különböző afgán nyomozócsoport foglalkozik az üggyel.

A pakisztáni külügy nem nevezte meg, hogy szerinte ki állhat az eltűnések mögött, de a múltban több afganisztáni iszlamista csoport is célba vett már diplomatákat. A tálibok és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi ága is befolyással rendelkezik a térségben. Dzsalálábád Nangarhar tartomány székvárosa, kereskedelmi központ, amely mintegy 70 kilométerre található a pakisztáni határtól.

Iszlámábád és Kabul között feszült a viszony a tálibok miatt. Afganisztán azzal vádolja Pakisztánt, hogy menedéket biztosít területén az afgán tálibok vezetőinek, és titkon támogatja a szélsőséges csoportot. Eközben Iszlámábád azt rója fel Kabulnak, hogy nem tesz meg minden tőle telhetőt az Afganisztánba menekült pakisztáni tálibok féken tartásáért, akik időnként átcsapnak a határon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.